h i r d e t é s

Harrach Őcsényről: provokáció történt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Harrach Őcsényről: provokáció történt

2017. október 03. - 12:23

Kiderült, nem a kormány provokálta ki az erőszakot gyűlöletkampányával, hanem a segélyszervezet a jó szándékával. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás:MTI Fotó: Máthé Zoltán

Harrach Pétert megkérdezte az ATV, mi a véleménye a múlt heti őcsényi történésekről. A kereszténydemokrata politikus szerint provokáció történt.

Mint kiderült, Harrach ezt nem úgy értette, hogy a kormány provokálta ki az erőszakot gyűlöletkampányával, hanem a Migration Aid szervezet, mely már menekült státusszal rendelkező gyerekeket szeretett volna az őcsényi panzióban elhelyezni.

A KDNP frakcióvezetője szerint

a körülményekből egyértelműnek látszik. Maga a tény, hogy oda visznek gyerekeket a panzióba, és ennek olyan körítést adnak, ami kiprovokálta a rossz reakciókat.

Azt viszont hozzátette,

egy provokációra sem lehet olyan durva választ adni, mint Őcsényben,

például, hogy kiszúrják egy autó kerekét.

Harrach Péter megjegyezte, hogy a menekült státuszt kapott emberek, az üldözöttek, akik ténylegesen megkülönböztethetőek a gazdasági bevándorlóktól, a legjobb helyen az egyházak által működtetett intézményekben vannak, oda menjenek, ne panziókba.

gepnarancs.hu