h i r d e t é s

Három település (szenny)vizitje

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Három település (szenny)vizitje

2017. április 12. - 16:40

Alig vágtunk bele az Orosháza szennyvíz felújítása körül jelentkezett gyanús körülmények feltárásába, újabb helyről jelentkeztek hasonló problémákkal.

Annyiból is érdekes mindez, hogy nem is egy, de három településen együtt jelentkeztek a gondok. Ezek Érd, Diósd és Tárnok. Mindez csak Érden nem kevesebb, mint tizenhétezer háztartást érint.

Ahogy az lenni szokott az érintett ingatlanok értéke ezzel ugyan kívánatosan megnőtt, valamiért azonban az ügyben van néhány homályos folt, amit az illetékességüket tagadó, egyébként felelős hivatalt ellátó személyek nem segítenek megoldani. Épp ezért először azt kell megértenünk, hogyan épül fel az a struktúra, amiben a kívánt, közérdekű információk eleddig elvesztek.

A beruházás társulási formában történt (továbbiakban Viziközmű Társulás, VT), ezért a három település érintettsége. E társulás létrehozott egy Munkaszervezetet (vagy Projektmenedzsmentet), mely a pályázat beadásától kezdve minden munkafolyamat felelőse lett.

A lakosság itt is azzal szembesült, hogy „érdekeltségi hozzájárulás” címén nem kevés pénzt gombolt le. Az összeg hasonló, mintegy 255 ezer forint családonként. Ez – bár egy beruházás esetén nem tűnik nagy összegnek – Magyarországon igen is komoly terhet ró a legtöbb háztartásra.

Éppen ezért a lakosok közt is akadt olyan személy, akit felettébb kíváncsivá tett az a körülmény, hogy nem derül ki, mire is költik a nehezen megkeresett pénzét. Ekkor közérdekű adatról lévén szó, alanyunk megpróbálta megszerezni azokat. Sikertelenül. Merthogy az egyes szervezetek a szó szoros értelmében egymásra hárították a felelősséget ezen adatok kiszolgáltatásának kötelezettségét illetően.

Nem maradt más hátra, mint a peres út, ami meg is történt. Az ügyészség ezt követően átadta a rendőrségnek a szóban forgó dokumentumokat közérdekű adat kiadásának megtagadása okán. Teljesen logikus. Annál érthetetlenebb az, hogy a rendőrség, bár azzal zárta le a nyomozást, hogy az érintett iratokat a kérelmezőnek átadta, igénylője az ügyészség által jegyzőkönyvbe vett állítása szerint – bár a közérdekű adatokat a Projektmenedzsmenttől végül megkapta – semmilyen, a fentebb érdekeltségi hozzájárulás néven említett pénz felhasználásáról szóló dokumentáció nem jutott el hozzá.

Innen indul történetünk, melynek folytatásában az egyes pénzügyi jelenségeket, az ügy tisztázásának útjába álló adminisztrációs gátakat valamint az egyes hivatalok, helyi önkormányzatok sajátos működését világítjuk meg az eset tükrében.

Címkék: