[i]Donald Trump egy óriási, gazdagon díszített és telefonokkal felszerelt íróasztal mögött trónol, mellette két iskolapadra hasonlító egyszerű, csupasz asztal. Az egyik mögött a szerb elnök, Alekszander Vucsics, a másik mögött a koszovói miniszterelnök, Abdullah Hoti ül.

Donald Trump minden finomkodás nélkül tölti be a béketeremtő szerepét. Láthatóan boldog, épp most kényszerített megegyezésre két háborúban álló országot, egy olyan régióban, ahol eddig az Európai Unió játszotta a főszerepet. Ezért is büszke és örül a húzásnak – annyira, hogy hite szerint a Nobel békedíjat is megérdemelné –, mivel alig húsz évvel korábban egy demokrata kormányzás, William («Bill») Clinton idején, bombázta a volt Jugoszláviát.

Majd hirtelen Trump bejelenti: „Szerbia elkötelezte magát, hogy még ebben a hónapban kereskedelmi irodát nyit Jeruzsálemben és jövő júliustól átköltözteti a nagykövetségét is.” Kisasztala mögött Vucsics elnök meglepettnek tűnik a témától független bejelentés hallatán (ami egy egyszerű kereskedelmi megállapodás Belgrád és Prisztina között). Rátekint az aláírására váró dokumentumra, majd nyugtalanul hátratekint a tanácsadóira. Már el is késett: Benjámin Netanjáhú, aki valószínűleg tájékozottabb volt, mint ő, gratulál neki…

A Donald Trumpnak és a Palesztina gyarmatosítására felesküdött új-evangélikus választóinak nyújtott ajándékért cserébe, Vucsics elnököt megdorgálja az Európai Unió, hiszen szembe megy az Unió hivatalos közel-keleti politikájával, miközben Szerbia hosszú évek óta könyörög, hogy csatlakozhasson. Egy európai hivatalosság, Carl Bildt odáig elmegy, hogy nyíltan gúnyolja a szerb elnök meglepett arckifejezését Trump elnök „izraeli” bejelentése után. Palesztina belgrádi nagykövete is elégedetlenségét fejezi ki. Az orosz külügyminisztérium szóvivője egy másik fotót terjeszt a washingtoni találkozóról, szintén nem túl kedvezőt Vucsics számára: ez alkalommal szemben ül amerikai birodalmi stílusú partnerével, a szerb elnök egy kisdiák benyomását kelti, akit épp megdorgál az iskolaigazgató. Három nappal később tehát tisztáznia kell közel-keleti álláspontját: „Mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik, hogy megfeleljünk az Európai Unió állásfoglalásainak. Ugyanakkor saját érdekeinket is figyelembe kell vennünk.”

Könnyebb mondani, mint megtenni. Vucsicsnak, a szélsőjobb oldalról indult szerb nacionalistának egyáltalán nincs nosztalgiája Jugoszlávia iránt[ii]. Pedig akkoriban Josip Broz, akit Titónak ismer a világ, megállta a helyét a nemzetközi színtéren. Koszovó pedig, amely láthatólag elszakította kapcsolatait Szerbiával, csak annyit nyert, hogy amerikai gyarmattá lett. Végül is, ez a nacionalisták alapproblémája: amikor szakítanak a földrajzilag és kulturálisan közeli népekkel, akkor gyakran egy olyan „függetlenséget” képesek csak kivívni maguknak, amellyel egy őket megalázó és távoli nagyhatalom karjaiban találják magukat. Hol az egyiknek, hol a másiknak kell megfelelniük. Zsarnokok a saját kis országukban, hűbéresek, ahogy onnét kiteszik a lábukat.

Fordította: Morva Judit / magyardiplo.hu

[i]Serbian  president Vucic asked about  moving embassy in Israel to Jerusalem [A szerb elnök, Vucsics izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe akarja áthelyezni], Euronews, 2020. szeptember 7., (a jelenet képeivel).
[ii] L. Jean-Arnault Dérens és Laurent Geslin: L’autocrate serbe que Bruxelles dorlote [Azok a Brüsszel által támogatott autokraták], Le Monde diplomatique, 2020. március, a Magyardiploban itt olvasható: http://www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2852