Még jó, hogy a bangladesi menekülttől örökölt Bundeswehr hálózsákomban jól össze tudtam kuporogni. Értem én, hogy ez nem vasfüggöny, hanem határzár. Tudom én, hogy miként a la cart menekült sincs, úgy hajléktalan sem. A vezér is megmondta.

Szép lakásom lett. Egy majd’ harminc négyzetméteres garzon. Egyedüliként nekem bőven elég. Képzeld, ha négyen lennénk, az már százhúsz négyzetméter lenne. Micsoda luxus! Itt már nem didergek hajnalonként, jó meleg van. Rendes kajám is van, valaki hozta. Fokhagyma leves – a kedvencem –, meg rizses hús céklával, hozzá friss, foszlós, illatos kenyér.

Szóval, el vagyok itt, lassan berendezkedem. Nemsokára választás lesz. Nekem megvannak már a jelöltjeim.

Köztársasági elnöknek – mert tudod, újra köztársaság leszünk, nem népi ugyan, hanem csak demokratikus – én Iványi Gábort választom majd. Miniszterelnöknek meg Dobrev Klárát. Előtted vannak? Látod az arcukat is? Mennyire mások, mint a mostaniak!

Figyeld csak, vedd szemügyre őket! Főleg a tekintetüket nézd, akkor látod a lelküket is.

Érzed a különbséget? Ők majd tudni fogják, hogy vezetőknek szakembereket kell választani, maguk mellé venni. A hozzájuk hasonlókat, és akkor végre minden jóra fordul idebent és odakint is. Vágod?

Gyógyvíz-ország leszünk.

Gazdagok és híresek. Özönlik ide a nép a világ minden tájáról. Bevándorlók, akik gyógyulni jönnek, menekülnek a betegség elől. Mi meg kiszolgáljuk itt őket mindennel.

Az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság, a kultúra és a tudomány mind a hévizeink áldását fogják nem csak élvezni, de szolgálni is. Dől a pénz majd minden magyarnak. Lehagyjuk az egy főre eső GDP tekintetében az egész világot, mert végre azt fogjuk kihasználni, amink van, és nem arra akarunk támaszkodni, amink nincs.

A széthúzásnak és a megosztottság miatti gyűlölködésnek egyszer s mindenkorra vége lesz.

Gyógyvízgazdaság és gyógyvízpolitika mindenütt, amerre csak nézel. Közös nevezőn kormánypárt és ellenzéke – gyógyvizes minden kommunikáció. Hévízzel fűtünk és általa termelt árammal világítunk, abban fürdünk és gyógyulunk.

Gyógyvízzel főzünk, és azt isszuk, dőzsölve a választékban. Egészségesek leszünk és gyógyultak mindannyian. Gyermekeink és unokáink többé már nem fognak szenvedni semmiben sem hiányt.

Még nem tudom, mi lesz 2018-ban, nagy lesz majd a zene-bona. Nem lesz nyugtom egy percig sem, jó, hogy nem hallani a fogcsikorgatásomat.

Hajdani költőbarátom, Pákolitz Isti írta nekem anno, hogy

nem tudja mióta nézte a sárga falat, nem is ott látta, amit odavetít a pillanat. A képek dirib-darabja visszahullott a szívére. Kellett volna neki valami lárma, nem a némaság siketítő csöndje.

A függöny fölment, mondta, és nem értette, miért nem léptek a színre, miért nem jött meg a vitorlással szegény Sarkadi Imre. A Jozafát völgyét a térképen sehol sem találta, milyen csönd lehetett ott a holdfényes Ázsiában, mondta.

A zenekar valahol Chopin La funebréjét fújta, és nem tudta, él-e egy perc, vagy egy óra múlva. Körülvették a hetven féle nyavalyák, nem tudta, bujkál-e benne a trombózis vagy a rák. Mi lesz velünk Istenem, ceterum censeo esse delendam…

A Halak jegyében születtem. Bátran kiállok nézeteimért és magamért is. Álmaim valóra váltásán ma még a csillagok is dolgoznak. Mert álmodni, azért még lehet!

gepnarancs.hu