h i r d e t é s

Ha az eszéki futballklub elnöke pénzt számol, Orbán neve villan be

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha az eszéki futballklub elnöke pénzt számol, Orbán neve villan be

2023. április 07. - 08:45

Megváltóként ünnepelték Eszéken Mészáros Lőrincet azok után, hogy 2015-ben megvette az addig az önkormányzat és csődközeli vállalatok tulajdonában álló, a tönk szélén táncoló helyi labdarúgó klubot. 

Ferenc Sakalj, az Osijek labdarúgó klub elnöke pénzt számol 2020-ban - Forrás: Nacional/Euronews

Az Osijekot a magyar miniszterelnök is a szívébe zárta, sőt személyesen szorgalmazta egy olyan, a játékosok átigazolásával foglalkozó, a klubhoz kötődő ügynökség létrehozását, amely távol tartja a bűnözői köröket a jól jövedelmező ügyletektől. Az elképzelések nemigen váltak be. A korábban egy eszéki játékos értékesítésével foglalkozó zágrábi ügynök autóját felgyújtották, villájára bombát dobtak. Az eszéki klub elnökének 2020-ban Ferenc Sakaljt, Mészáros Lőrinc régi bizalmasát nevezték ki, akivel egy korábbi adriai ingatlanvásárlás után került közeli kapcsolatba. Ugyanebben az évben Sakaljról titkos felvételek készültek, amelyeken éppen pénzt számol, vélhetően a játékosok átigazolásából származó jutalék egy részét. Orbán klikkjének eszéki helytartója a korrupciós botrány kulcsfigurája – állítja címoldalán egy zágrábi magazin. - írja az Euronews

Két felvétel került a horvát Nacional hetilap birtokába. Az első alig három másodperces, és az látszik rajta, hogy egy dohányzóasztalkánál ülő férfi – Ferenc Sakaljként, az NK Osijek, az eszéki labdarúgó klub elnökeként azonosították – körültekintően és alaposan körülnéz, mielőtt belenyúlna az előtte heverő nagyobb borítékba. Mintha csak azt vizslatná, van-e a helyiségben rejtett kamera. A jelek szerint nem vette észre, hogy közben szinte szemből mégis megörökítették.

A másik videó negyvenhat másodperces. Ezen ugyanaz a férfi, Sakalj elmélyülten bankjegyeket számol – a Nacional szerint több százezer eurót. Mind a két felvétel a hetilap portálján tekinthető meg. A nyomtatott kiadás terjedelmes írásában részletesen beszámoltak a felvételek készítésének körülményeiről és hátteréről. A lap forrása szerint – aki a felvételeket is átadta – nem fér kétség ahhoz, hogy Sakalj pénzt vett át, és a részletek ismeretében kész tanúskodni is. A felvételek még 2020 nyarán készültek ismeretlen helyszínen, az viszont nem derült ki, hogy eddig miért nem fordult a nyilvánossághoz.

A szivárogtató azt állítja: tudja, ki az az ember, aki Sakaljjal tartózkodott egy szobában. Sakalj zsarolta, és végül a kényszer hatására beleegyezett, hogy egy játékos átigazolási jutalékának egy részét átadja. Miután áldozatnak tartja magát, gondoskodott arról, hogy kikényszerített jattról felvétel készüljön. Elvileg készen áll az együttműködésre a hatóságokkal, de tart az eszéki futballklub magyar befektetőihez kapcsolódó személyektől, azoktól, akik „közel állnak az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz köthető vállalkozói hálózathoz”.

A forrás azt állítja, hogy egy másik, szintén a Nacionalhoz eljuttatott felvétel töredékében látható, amint Sakalj pénzt kap Vojislav Dragović szerb futballmenedzsertől egy belgrádi kávézóban. A szivárogtató szerint az eszéki labdarúgó, Mirko Marić átigazolásából származó törvénytelen jutalékot osztották el. A labdarúgó egy rövid és nem túl sikeres idén után 2017 nyarán a magyar Videotonból érkezett Eszékre, majd három évvel később – amikor majdnem a horvát bajnokság gólkirálya lett – eladták az olasz másodosztályú Monzának, amelynek tulajdonosa, Silvio Berlusconi magángépét küldte a csatárért, igazolandó, mennyire fontos volt számára a transzfer. Négy és fél millió eurót volt hajlandó adni érte, ami rekordösszeg volt a Monza és az Osijek (Eszék) számára egyaránt. Ráadásul a szerződésbe foglalt záradék szerint az eszéki csapatot további egymillió euró illette abban az esetben, ha Berlusconi csapata 2024 nyaráig bekerül az olasz Serie A-ba attól függetlenül, hogy akkor Marić a keret tagja-e. Koronavírusos lett, egy csuklósérülése is kibillentette a játékból, így átmenetileg egy másik olasz csapatba kölcsönözték, miközben a Monza tavaly visszakerült az olasz első osztályba. Marić ma újra a volt olasz miniszterelnök klubjában játszik.

Az olaszországi átigazolásából származó jutalék egy részét Sakalj vágta zsebre – állítja a horvát lap forrása.

Alvilági módszerek: gyújtogatás, robbantás

Marić transzferét azonban más, kétes esetek is övezték. Átigazolását Székesfehérvárról Eszékre a zágrábi Dinamo korábbi futballistája, a játékosértékesítéssel is foglalkozó Dario Zahora közvetítette. A Venture 11 igazgatójaként részletes levélben tájékoztatta Sakaljt, hogyan verték át az eszéki klub elnökének munkatársai, és hogyan szorították ki Marić monzai értékesítéséből csak azért, hogy Dragovićot bevonják az üzletbe – holott a legtöbbet ő tette a játékosért.

Állításai alátámasztására csatolta a Monza hivatalos nyilatkozatát, miszerint Dragovićtól nem érkezett hivatalos ajánlat, csupán tőle.

Tavaly augusztusban egy zágrábi parkolóban felgyújtották Zahora nagyértékű BMW terepjáróját. A rendőrségi közlemény szerint „két ismeretlen tettes odalépett egy zágrábi kereskedelmi cég tulajdonában lévő, zágrábi rendszámú BMW személygépkocsihoz, amit egy 45 éves férfi használt, majd gyúlékony folyadékkal leöntötték az autót és felgyújtották”. Egy hónappal később azonosították az elkövetőket, akiknek „indítékai egyelőre ismeretlenek”.

Másfél hónapja, február 17-én az éj leple alatt kézigránátot dobtak Dario Zahora zágrábi környéki villájának autó felhajtójára.

A helyszínelők szerint a robbanás nemcsak Zahora otthonát, hanem a két szomszédos házat is megrongálta. A negyvennégy éves elkövetőt gyorsan elfogták. Élet- és vagyonveszélyeztetés, valamint illegális fegyvertartás miatt vádat emeltek ellene. Azóta sem derült ki, hogy a Zahora általa használt autó felgyújtása és a robbantás között van-e összefüggés, illetve kapcsolatba állnak-e az egykori focista átigazolási ügyleteivel.

A történetet tovább bonyolítja, hogy az eszéki labdarúgó klub a legtöbb kulcsjátékost saját ügynöksége révén értékesítette. Az Ankost 2018-ban Ivan Meštrović, az eszéki labdarúgó akadémia elnöke alapította. Nem sokkal később Marinko Buljan lett az igazgatója, miután azonban a FIFA és az UEFA szabályozása nem tette lehetővé a klubok számára, hogy saját ügynökségük értékesítse a játékosokat, ő lett a cég kizárólagos tulajdonosa. Buljan azt megelőzően több előkelő pozíciót is betöltött az eszéki labdarúgóklubban. A többi között ő volt az NK Osijek igazgatóhelyettese és a klubelnök asszisztense volt. Hivatalosan 2016-tól volt az állományban, közvetlenül azután, hogy a magyar tulajdonosok átvették a klubot. Az elkövetkező néhány évben hivatalosan több különböző cégnél dolgozott, amelyek a klubot irányították.

A magyar kézbe került ügynökség

Buljan nem sokkal az Ankos cég átvétele után, 2020. júliusában átruházta üzletrészét a budapesti BePro Career Agency-re. Az ügynökség tulajdonosa egy magánszemély mellett egy befektetési társaság, székhelye pedig a Mészáros Lőrinc érdekeltségének tulajdonában levő Andrássy 59 Palace irodaház volt.

Tavaly szeptemberben az eszéki kereskedelmi bizottság csődeljárást indított az Ankos ellen azok után, hogy az OTP hiába próbált a pénzmosást meghiúsító törvényes kötelezettségének eleget téve naprakész információkat szerezni a cég valódi tulajdonosairól. Marinko Buljan igazgató ezeket az információkat nem tudta megszerezni, ezért a céget felszámolták, majd novemberben törölték a céges nyilvántartásból.

Az Ankost eredetileg a magyar tulajdonosok ötlete alapján alapították elsősorban azzal a szándékkal, hogy kiszorítsák a játékosok körül ólálkodó bűnszervezeteket, a fiatalokat pedig megvédjék a hátrányos befolyásoktól. „Nem volt rossz ötlet” – mondta Buljan, aki egyszer a magyar miniszterelnökkel is beszélt telefonon az elképzelésekről. Orbán személyesen is megerősítette, hogy minőségi önfenntartó ügynökséget szeretne létrehozni, a bűnözőket pedig eltávolítani a klub közeléből.

Később személyesen is találkoztak, amikor a magyar kormányfő 2019-ben váratlanul betoppant az eszéki klubba.



Orbán Viktor és Ivan Meštrović Eszéken, 2019-ben - Forrás: nk-osijek.hr

Orbán elismeréssel nyilatkozott a látottakról, a klub társtulajdonosa, Ivan Meštrović pedig felbátorodva felvetette egy új stadion építésének a tervét.

Annak ellenére, hogy Marinko Buljan személyesen a magyar miniszterelnökkel is konzultált, őt is elkezdték megfélemlíteni azok után, hogy Ferenc Sakalj vette át a klub irányítását. Azzal fenyegetőztek, hogy az ügynökséghez kötődő focisták – összértékük a Transfermarkt szerint elérte a 12 millió eurót – nem játszhatnak mindaddig, amíg az ügynökséget át nem veszik a klub új tulajdonosai. „Hamarosan furcsa dolgok kezdtek történni” – idézte fel Buljan. Az Ankossal kötött exkluzív szerződése idején Ante Majstorovićot hárommillió euróért adták el Kínában, az ügynökség egy fillér jutalékot sem kapott, miközben különböző közvetítők 700-800 ezer eurót kerestek az ügyleten. Azt állítja: több mint egy évig nem kapott fizetést, miközben néhány játékost a saját költségén „istápolt”, azaz fizette az átigazolásukkal kapcsolatos költségeket.

Buljan látta a rejtett felvételeket arról, hogyan számolja Sakalj a focistákért kapott jutalékok egy részét, de a részletekről semmilyen értesülése sincs. Azt mondta, a felvételek „különböző körökben” mozognak.

Orbán klikkjének eszéki helytartója

Önmagában az a tény, hogy a felvételek titokban készültek, kételyt ébresztenek és felkeltik a megkérdőjelezhető kapcsolatok gyanúját – írta a zágrábi hetilap, amely címoldalán Orbán klikkje eszéki helytartójának nevezte Sakaljt, és így harangozta be exkluzív tudósítását a korrupciós botrányról.



A Nacional 2023. március 28-i számának címoldala - Forrás: Nacional

A magyar miniszterelnök szerepe és megvesztegetés nem derül ki a cikkből, inkább megfélemlítés, és állítólagos erőszakkal kikényszerített pénzek vándorlása. Az sem világos, hogy Sakalj a bankjegyek megszámlálásakor saját zsebre játszott vagy másoknak tett szolgálatot.

Felmerül a gyanú, hogy nagyszámú, az eszéki csapathoz kötődő átigazolás történt vitatható módon. A jutalékok egy része megkerülte a klubot, amely jelenleg eredményválságban van, és nem biztos, hogy szereplési helyet szerez az európai megmérettetéseken – írta a Nacional.

Ugyanakkor jelzésértékű, hogy a magyarokhoz kötődő kétes ügyletekről Orbán neve ugrik be. A kormányfő tavaly májusban azzal az érvelésével vágta ki a biztosítékot Horvátországban: elutasítja az Oroszország ellen irányuló olajembargót, mert a kikötőkkel rendelkező országok bárhonnan szállíthatnak kőolajat feldolgozásra, Magyarországnak azonban nincs tengere, mert elvették. „„Magyarokat nem szolgálunk ki” – üzenettel várta ezek után a turistákat egy vicces dalmáciai vendéglős.

Szeptemberben a horvát sajtó arról cikkezett: miniszterelnökük személyesen fogja megakadályozni, hogy Horvátországnak az INA utáni második koronaékszere, a Fortenova magyar, méghozzá Orbán-közeli kezekbe kerüljön. Hogy Andrej Plenković érdeme-e, nem tudni, mindenesetre a horvát mezőgazdasági óriáscég kisebbségi tulajdonrészét arab befektetők vették meg.

A csőd szélén álló klub

Az Osijek részvényeit nyilvános pályázaton, 2015-ben a tulajdonos, Eszék városa, és más csődközeli cégek hirdették meg, megmentőként pedig Mészáros Lőrinc jelentkezett, aki a magyar érdekek szlavóniai érvényesítését is szem előtt tartotta. Szövevényes kapcsolat alakult ki a helyi politikai vezetéssel, amely megváltóként üdvözölte az új tulajdonost.

Azóta elkezdődött a klub fejlesztése, sőt egy futballstadion, a Pampas építése, amit Mészáros Lőrinc – Ferenc Sakalj kíséretében – tavaly októberben személyesen szemrevételezett.

Tiszta lappal indulunk – ígérte a klubvezetés azzal a hangsúlyos szándékkal, hogy távol tartsák az átigazolások kétes politikáját kísérő nem megfelelő hatásoktól. A horvát lapok szerint azonban az NK Osijekot sem kerülte el a válság, sőt a stadion építésének leállítása is felmerült. A takarékosságot a Jutarnji szerint maga Mészáros hirdette meg, miután kiderült, hogy csak a bérkifizetések a felével emelkedtek. A különbözetet a védnököknek – Mészárosnak és üzleti partnereinek kellett fedeznie.

„Feladatunk, hogy saját magatartásunkkal igazoljuk a tulajdonos előtt, hogy felelősségteljesen gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló pénzekkel” – ezt mondta Sakalj 2020-ban, amikor kinevezték a klub elnöki tisztségére, amelynek olyan nagyágyú került a felügyelőbizottságába, mint a jachtján a magyar külügyminisztert is vakációztató Szíjj László, a tiszakécskei nagyvállalkozó, Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere.

Szíjj és Sakalj egyaránt nagy ívben kerülik a nyilvánosságot. Ez utóbbi, a labdarúgó klub elnöke nem válaszolt a horvát lap kérdésére: vajon részt vett-e olyan tranzakcióban, amelyben nagy összeget kapott készpénzben.

Sakalj üstökösként felívelő pályafutása

A klub megvásárlása óta Sakalj a tulajdonos Mészáros Lőrinc kulcsembere Eszéken. Bizalmas kapcsolatuk kezdete azonban jóval korábbra datálódik.

Nyolc éve, 2015 legelején Mészáros Lőrinc hajóval érkezett a horvátországi Ugljan szigetére. A felcsúti milliárdos a kikötőben hagyta a hajót, a parton pedig szemet szúrt neki egy ingatlanhirdetés, mert éppen nyaralót akart venni. Egy 1924-ben épült olasz stílusú házat szemelt ki, az egyik első modern, szépen felújított villát a szigeten. De segítségre volt szüksége – derítette ki a Direkt36. Mészáros Lőrinc ugyanis nem beszél sem angolul, sem horvátul, így az ingatlanközvetítőt egy „kedves, idősebb férfi”, a horvátul jól tudó Sakalj Ferenc hívta fel. A történtekről neve elhallgatását kérve beszámoló helyi ingatlanos szerint a Mészáros-Sakalj páros kemény tárgyalópartnernek bizonyult, és végül sikerült egy jó árat kialkudniuk.

Sakalj ettől kezdve fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a Mészárostól nem távoli horvát és részben magyar vállalkozásokban. Ő lett a Mirno more, a Csendes tenger elnevezésű horvát Mészáros-érdekeltség, egy ingatlanfejlesztő vezetője, majd a Magyar Postával rivalizáló City Mail egyik tulajdonosa. A kézbesítőcég mellett a Sakalj a Vasútautomatika egyszemélyes tulajdonosa volt – persze Mészáros segítségével. Az egykori Közgép vasúti részlegén felhízott kft. ugyanis ott vesz részt biztonságtechnikai berendezéseivel a vasútépítéseken, ahol Mészáros R-Kord nevű cége is munkát kap – írta a Transparency Magyarország. Mészáros Lőrinc egyébként később visszavette a Vasútautomatikát. Sakalj ezek után a Best FM rádió megvásárlásával „vigasztalódott”. Itt azonban a jelek szerint a fogához verte a garast, mert az egyik műsorvezető élő adásban panaszolta el tavaly, hogy tizenkét évig katás vállalkozóként dolgozott, és vállalkozási forma megszüntetése után sem jelentették be alkalmazottként. „Pedig bíztam benne, hogy tizenkét év után nőként, gyermekvállalás előtt ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb emberének dolgozom” – mondta arra utalva, hogy a Best FM, a vidéki rádiózás egykori fellegvára Mészáros Lőrinc egyik bizalmasának a tulajdona.

Az 1956-ban, a Vajdaságban született Ferenc Sakaljnak, vagy ahogy sokan hívják: „a Sakál Ferinek” még a szülőhelye sem ismert. Egyik bátyja a dél-bánáti Ürményházán született, de a magyar határhoz közeli Zentán él. Lehet, hogy ezért kötik Zentához Ferenc Sakaljt is, akinek hivatalos lakcíme a kanadai Edmonton, ahol sokáig élt sikeres üzletemberként.

A család minden tagjának Szakály a hivatalos vezetékneve. Ferencé vélhetően úgy torzult el, hogy az egykori jugoszláv szabályozás szerint magyar vezetéknevét egyszerűen fonetikusan anyakönyvezték, ő pedig nem vette a fáradtságot, hogy ezt helyesre cserélje, és így lett a hivatalos okmányokban Sakalj.

Van egy villája Marbellában, és erre utalhat egy, a közösségi médiában megosztott fotó, amelyen a közeli Sitio de Calahondában sétál.



A Puskás Akadémia kulcsemberei Marbellában 2023 januárjában: a felső sorban balról a negyedik Ferenc Sakalj, jobbról a negyedik pedig Mészáros Lőrinc - Fotó: Puskás Akadémia

Marbella egyébként a Puskás Akadémiának is megdobogtatja a szívét: januárban ide látogatott egy felkészülési meccsre a felcsúti klub krémje – vélhetően a NER egyik kedvenc magángépével. A meccsről: a Felkészülés: fejet hajtott a német másodosztály csapata a Puskás Akadémia előtt” című cikkben számolt be az állami tulajdonban levő sportlap. (Euronews)