h i r d e t é s

Gyanúsítottként hallgatták ki Horváth Csabát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyanúsítottként hallgatták ki Horváth Csabát

2022. február 23. - 15:50

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus.

Horváth Csaba, Zugló polgármestere - Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

Mint közölték, a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Emellett 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán

legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt

- írják.

Az ügyészség közlése szerint a kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak.

Horváth Csaba Zugló MSZP-s polgármestere szerda reggel közösségi oldalán számolt be a házkutatásról. "Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban. Az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerjük, de mindenben együttműködünk az ügyészséggel" - írta. (Infostart)