Galambos Lajost szabadon engedhetik
Pont amiatt a telefonfelvétel miatt kerülhet ki az előzetesből, amely miatt bekerült.
A Lagzi Lajcsi ellen indított ügy egy telefonbeszélgetésen alapul, amelyen azzal a férfival beszélget, aki szintén előzetesben ül most - írja a VS.hu.
A Bors ugyanakkor úgy tudja, a felvétel jelentheti Lajcsinak a szabadulást is, ugyanis egy másik ügy kapcsán jutott a hatóságok birtokába, így jelen eljárásban nem szolgálhat bizonyítékként.
A lap elérte a zenész egyik ügyvédjét, aki azt mondta, a hírt ő is hallotta, de végzést egyelőre nem kaptak róla.