h i r d e t é s

Franciaországban januártól kötelező a távmunka

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Franciaországban januártól kötelező a távmunka

2021. december 28. - 06:45

Szigorítanak az omikron rohamos terjedése miatt.

A kép illusztráció! - Forrás: Al Arabiya

  • Január 3-tól kötelező a home office (hetente legalább három nap) azoknak, akik azt meg tudják oldani,
  • a beltéri rendezvények esetében 2000 főre korlátozzák az összejöveteleket.
  • kültéri események esetében pedig 5000 főre.
  • Kötelező lesz a maszkviselés a városközpontokban,
  • tilos lesz az étel- és italfogyasztás a közösségi közlekedés járművein,
  • a szórakozóhelyek pedig további intézkedésig zárva maradnak.

Jean Castex francia miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a világjárvány „olyan, mint egy befejezetlen film”. Mindezt akkor mondta az újságíróknak, amikor a válságtanácskozást követő sajtótájékoztatón felsorolta az új intézkedéseket. Mindezek mellett azonban szilveszterre nem vezettek be kijárási tilalmat, és az iskolák is kinyitnak január 3-án.

Bejelentették még, hogy a legutóbbi oltástól már nem kell négy hónapot várni az emlékeztető oltás beadásáig, a booster vakcinát már három hónappal a második oltás után be lehet adni.

Az új korlátozásokat azután vezették be, hogy szombaton 100 ezer új megbetegedést regisztráltak – a járvány kezdete óta ez a legmagasabb szám Franciaországban. Hétfőn több mint 1600 új beteg került kórházba, ezzel összesen 17 ezer ember van kórházban koronavírus miatt.

Az omikron-variáns terjedése miatt több európai országban is újra szigorúbb korlátozásokat vezetnek be. Bár tanulmányok szerint az új vírustörzs enyhébb, mint a delta, és 30-70 százalékkal kisebb az esélye, hogy valaki kórházba kerül miatta, attól tartanak, hogy a megbetegedések száma túlterheli a kórházakat. (BBC) / 444.hu