h i r d e t é s

Ferenc pápa megérkezett Budapestre, a repülőn örömét fejezte ki a látogatás miatt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa megérkezett Budapestre, a repülőn örömét fejezte ki a látogatás miatt

2021. szeptember 12. - 08:10

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

A kép illusztráció! - Forrás: Reddit

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat.

Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki.

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre. (MTI)