h i r d e t é s

Fejlesztőjátékok, plüssök a legkisebbeknek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Fejlesztőjátékok, plüssök a legkisebbeknek

2024. január 12. - 09:31

Az újszülött érkezésével rengeteg holmi beszerzésére kell, hogy sor kerüljön, és bizony sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem tudjuk eldönteni, melyik terméket válasszuk. Venni kell új bútorokat, a picinek ruhákat, és hétről hétre tengernyi a tennivaló, főleg, ha nem is egy, hanem több kisgyerekről kell egyidejűleg gondoskodni.

Forrás: bestmarkt.hu

A bébijátékok piacán kicsit könnyebb a dolgunk, főleg, ha van konkrét ötletünk, hogy milyen típusú játékot szeretnénk beszerezni.

Milyen bébijátékot válasszunk?

Azért sokakban még mindig ott marad a kérdés, hogy milyen fajta játékkal lepjék meg a kisbabát, és hogy hol nézzenek körül. A BestMarkt webáruház bébijátékok kínálata különféle kategóriákban nyújt választékot, így akik elsőként állnak szemben ezzel a problémával, azoknak is jó választás, mert megismerhetik, hogy ebben a legkisebb korosztályban is már mennyire lehet fejleszteni a különféle érzékeket.

A megfelelő ajándék beszerzése azért is fontos, mert ebben az életkorban, ha valaki csak találomra vásárol valamit, mivel a kicsi gyorsan nő, gyakran előfordul, hogy a kacatok között végzi az amúgy igen értékes holmi. Érdemes ilyenkor esetleg a szülőkkel is egyeztetni, hogy van-e esetleg külön kívánságuk, illetve van-e olyan játék, amelyet preferálnak egy másikkal szemben.

Fejlesztőjátékok hosszabb távra

Vannak olyan fejlesztőjátékok, amelyek már egészen pici kortól játszhatók, ugyanakkor a baba növekedésének nagy ugrásai után sem kell félretenni őket, és még óvodáskorban is elővehetők. Ezek között léteznek olyanok, amelyeket először együtt szülővel érdemes játszani, majd amikor már nagyobb a gyerkőc, megtanulja egyedül is a használatát.

A fejlesztőjátékok azért is népszerűek, mert sokféleképpen használhatók, sőt léteznek már társasjátékok is az egészen piciknek, természetesen attól az életkortól, amikor már kézbe tud venni formákat. A különféle alakzatok megkülönböztetése az egyik fontos lépcső ebben az időszakban, amelyre szintén többféle típus épült, különösen az építőjátékok.

Az anyagok megismerése

A formákon túl a különféle anyagok tapintása, ízlelése is ennek a korszaknak a sajátja, amire nagymértékben oda is kell a szülőknek figyelni. Szerencsére a különféle rágókák pont ezt a célt szolgálják, így ezeket a műanyag termékeket bátran lehet a babák kezébe és szájába adni.

Az anyagok felismeréséhez a kisgyerekek igen kedvelt játékai a textilkönyvek, amelyek egyrészt olyan puhák, hogy nem tesznek kárt a babában, még ha ráfekszenek, akkor sem, másrészt egy könyvön belül is számtalan anyagfajta található, amelynek érintésével barátkozhat a gyermek. A puha és szőrös anyagokat minden kicsi szereti, ezért nem csoda, hogy a plüssök nagy kedvencekké válnak már egészen babakorban, melyek aztán elkísérik akár a felnőtté válásig is.

Az érzékszervekre ható impulzus sok fejlesztőjáték jellemzője, melyek egy része zenél is. A különféle állatok, járművek vagy egyéb ismert hangok, valamint a gyermekkori zenélés, éneklés révén újabb fejezeteket nyithatunk meg az emberi elme fejlődésében.