h i r d e t é s

Ezer gyereknek szeretnének segíteni a tanévkezdés előtt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezer gyereknek szeretnének segíteni a tanévkezdés előtt

2017. augusztus 25. - 11:43

Átadta az első tanszercsomagokat rászoruló családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet. - írja az InfoRádió

A kép illusztráció - Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

Augusztus közepe óta mintegy hétmillió forintot gyűjtött össze a szervezet. A cél az, hogy ezer gyereknek tudjanak segíteni még az iskolakezdés előtt - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet szóvivője.

Az igazgató elmondta, elkezdték kiszállítani a 10 ezer forint értékű, személyre szabott tanszercsomagokat, ruhákat. Gáncs Kristóf elmondta, az ezer rászoruló gyereket azért már korábban kiválasztották, hogy személyre szabottan tudjanak segíteni.

Az akció - amely augusztus közepén indult és szeptember 1-ig tart - összértéke 10 millió forint, és összesen ezer gyermeket érint - tette hozzá.

"Az idei már a hatodik segélyakció, a célkitűzés változatlan: elérjük a tízmillió forintnyi adományt, hogy ezer rászoruló gyerek iskolatáskáját megtölthessük a becsöngetésig."

A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-ként 250 forint támogatást jelent. A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.huoldal, amelyen tetszőleges összeget lehet adományozni. A nagyobb postákon pedig a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.

 

inforadio.hu