h i r d e t é s

Erre az évre ígérték, de jövőre sem lesz kész

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Erre az évre ígérték, de jövőre sem lesz kész

2019. december 30. - 06:14

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) két új közbeszerzési felhívást is megjelentetett a Budapestről Balatonra vezető kerékpárút építési munkáinak elvégzésére. Az Etyek felé több kilométeres kerülővel tervezett, összesen 108 kilométeres kerékpárút átadását 2019-re ígérték, de nyárig még neki se kezdtek a kivitelezésnek.

Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos - Forrás: 24.hu

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos 2017 szeptemberében még úgy nyilatkozott, hogy a fővárost Balatonnal összekötő kerékpáros út 2019 nyarára készülhet el – írja a Napi.hu.

Az első szakasz építése ősszel kezdődik a főváros és Etyek között - közölte 2019 augusztusában a NIF a Világgazdasággal. A beruházás elhúzódását az állami beruházócég "a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatti folyamatos módosítással" indokolta.

Az első, Budapest-Etyek közötti, 23 kilométeres szakasz nem engedélyköteles, ennek egy öt kilométeres távjának kialakítására a Strabag Építő Kft.-vel kötöttek szerződést, 125 millió forintért. A kivitelezés 2019 novemberétől várhatóan 2020 augusztusáig tart.

A Budapest és Etyek közötti szakaszon további 14 kilométer kivitelezésére is szerződött 2019 novemberében a NIF, közel nettó 2,4 milliárd forintért. A Budaörs-Törökbálint-Biatorbágy szakaszon 9,6 kilométer megvalósítására a szigetszentmiklósi KM Építő Kft.-t választották ki, nettó 1,6 milliárd forintért, míg egy további 4,4 kilométeres szakaszra Colas Út Építőipari Zrt.-t, nettó 736 millió forintért. A cégeknek 15 hónap alatt kell elvégezniük a munkát. 

A tervezett Budapest-Balaton kerékpárút szakaszai: 1. Budapest és Etyek között 23,3 kilométeres szakasz. 2. Etyek és Velence között 32,6 kilométeres szakasz. 3. Velence és Székesfehérvár között 28,7 kilométeres szakasz. 4. Székesfehérvár és Balatonakarattya között 24,1 kilométeres szakasz.

A NIF 2019. december 27-én két újabb közbeszerzési felhívást jelentetett a kerékpárút szakaszainak építésére.

Az első közbeszerzést két részre osztották, az egyik rész az Etyek és Velence közötti kerékpárút-szakaszon az Etyek-Tordas közötti 12,3 kilométer kiépítésére szól. A másik rész a Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakaszon a 710-es főút és Balatonakarattya közötti 1,3 kilométer hosszú utat érinti. A nyílt közbeszerzésen az ajánlattételi határidő 2020. február 14-én jár le.

A másik december 27-én megjelent közbeszerzési kiírás a Velence-Székesfehérvár közötti szakaszon a Székesfehérvár bevezető 1,8 kilométeres rész kivitelezésére szól. A munkára 2020. február 6-ig lehet ajánlatot benyújtani, a megvalósításra 10 hónapot adnak.

A NIF december elején kiírta a kerékpárút Budapest-Etyek szakaszán a Biatorbágy lakott területét érintő, 2,3 kilométeres útvonal építési közbeszerzését is. A nyertes kivitelezőnek 10 hónap alatt kell elvégeznie a munkát. A közbeszerzésen a pályázók 2020. január 23-ig tehetnek ajánlatot. (hirklikk.hu)