h i r d e t é s

Ennyi volt, kiszállnak a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound alapítói

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyi volt, kiszállnak a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound alapítói

2022. június 16. - 13:41

Harminc év után hátrébb lép, azaz átadja a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, valamint a Sziget Fesztivál szervezését és irányítását az amerikaiaknak Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert - jelezte a két fesztivál alapító az Index Kibeszélő műsorában.

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán - Forrás: Index

A két illetékes közül Lobenwein Norbert úgy fogalmazott az összefoglaló szerint: „Fontosnak érezzük, hogy ott legyünk a fesztiválok életében, de a döntésünk pont arról szól, hogy ebben az új rendszerben, ahol a tulajdonosi szerepet már nem mi töltjük be, azt éreztük, hogy bölcsebb döntés, ha hátrébb lépünk, és azt mondjuk, hogy átadjuk annak a profi csapatnak – akár az itthoni kollégákról beszélünk, akár az amerikai tulajdonosokról, aki világszerte ötvenegynehány fesztivált tulajdonolnak – azt a fajta irányítást, amely a Sziget Fesztivál mellett a Voltot és a Balaton Soundot érinti”.

Fülöp Zoltán pedig azt mondta, hogy tudatos döntést hoztak. „A viszonyunk harmonikus és jó az új tulajdonostársainkkal is. Az itthon dolgozó stábtagokhoz is barátság fűz minket, vagyis úgy búcsúzunk el, hogy valójában nem csukjuk be az ajtót”. (Portfolio)