h i r d e t é s

Durvul a politikai harc Fóton: megrongálták egy ellenzéki képviselő autóját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Durvul a politikai harc Fóton: megrongálták egy ellenzéki képviselő autóját

2019. január 06. - 07:46

Festékoldóval öntötték le csütörtök este Fóton Vargha Nóra helyi független képviselő autóját.

Forrás: magyranarancs.hu / Fotó: Vargha Nóra

„A verbális erőszakból átlépünk a fizikaiba, és nem tudom, hol lesz a végállomás…”

Az ellenzéki képviselő érdeklődésünkre elmondta, hogy kétségkívül a képviselő-testületen belüli végzetes politikai megosztottság és nyílt háború áll a többszázezer forintos rongálás mögött.

„Attól tartok, hogy ez nem valaminek a vége,

hanem egy négy hónappal ezelőtt elindított hadjárat része, de a verbális erőszakból most átlépünk a fizikaiba, és nem tudom, hol lesz a végállomás. Ez sajnos Fóton már annyira már nem is meglepő” – mondta a magyarnarancs.hu-nak Vargha Nóra, aki 2014-ben polgármesterjelölt volt a Pest megyei településen, utóbb pedig az Együtt és a Liberálisok színeiben került a képviselő-testületbe. Az Együtt megszűnése óta független, ellenzéki politikusként dolgozik.

Vargha Nóra és férje a csütörtök esti, sejtésük szerint politikailag motivált autórongálás után kihívták a rendőrséget és feljelentést tettek.

A sértett képviselőnő – akinek második férje az előző ciklusban volt a fóti képviselő-testület tagja – Fót sajátos politikai viszonyairól elmondta, hogy többség és kisebbség aránya időnként változik a testületen belül. A 11 fős testületben 7 fideszes van, ám ők kettéváltak az elmúlt években. 2017 végéig Bartos Sándor fideszes polgármester MSZP-s és jobbikos képviselőkre támaszkodva még biztosítani tudta a minimális, 6 főből álló többséget, ám ez Nagy Krisztián, ugyancsak fideszes képviselő támogatása nélkül megszűnt. Így a helyben gúnyosan szivárvány koalíciónak nevezett formáció nem tud minden esetben többséget biztosítani tervei megvalósításához.

Ha nem lép vissza, nyilvánosságra hozzák

Vargha Nóra szerint az ellentétek 2014-ig nyúlnak vissza, amikor az önkormányzati választás előtt, ahol ő polgármesterjelölt volt, egy magánéletével kapcsolatos hangfelvétellel fenyegették meg – kilátásba helyezvén, hogy ha nem lép vissza, nyilvánosságra hozzák. Végül erre nem akkor, csak most karácsonykor került sor.

Miért most és miért ilyen durván figyelmeztették? – kérdeztük Varghát. Elmondta, következetes ellenzéki politikája, a mutyikat és az elvtelen helyi alkukat leleplező tevékenysége nagyon régóta szálka a Fidesz egyik szárnyának és a vele együttműködő helyi MSZP-nek a szemében.

Az utóbbi négy hónapban fel is gyorsultak az események. Vargha keményen bírálta a fideszes polgármester favorizálta kommunikációs tanácsadó munkáját, mondván, nagyon sok pénzért semmit sem csinál. Októberben sikerült is a vele kötött – havi 600 ezer forintos – szerződést felbontani. Csakhogy ezután az októberi képviselőtestületi ülésen rátámadtak, majd karácsonykor a netre is feltették azt magánéletével kapcsolatos hangfelvételt, amellyel már 2014-ben is fenyegetőztek. Vargha Nóra szerint a felvételen elfogult rokonok sarkos, több ponton is erősen vitatható véleménye hallható. Szerinte a közéletet és a magánéletet nem szabad összekeverni, s mindez vissza is hull azokra, akik ilyen nemtelen eszközökkel élnek.

El akarják takarítani az útból

Végül Vargha Nóra arról beszélt, hogy meggyőződése: meg akarják félemlíteni, el akarják takarítani az útból, sok ellenlábasa nehezen tűri, hogy a képviselő-testület tagja.

„A tegnap este történései után fújtam egy nagyot, átgondoltam jó néhány dolgot, és eldöntöttem, teszem azt, amit eddig. Rámutatok a helyi összefonódásokra és mutyikra, és azokat néven is nevezem. Nem fordítok hátat a politikának, eszemben sincs. Eltökéltebb lettem” – mondta a magyarnarancs.hu-nak a fóti ellenzéki képviselő.

magyarnarancs.hu