h i r d e t é s

Donald Trump és Kim Dzsongun újra találkoznak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Donald Trump és Kim Dzsongun újra találkoznak

2019. június 30. - 08:12

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető vasárnap találkozik egymással a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) található Panmindzson falujában – közölte Mun Dzsein dél-koreai elnök Szöulban.

Kim Dzsongun és Donald Trump - Forrás: Hypebeast

Az amerikai elnök a G20-országcsoport oszakai csúcstalálkozója után kezdett megbeszéléseket vasárnap Szöulban a dél-koreai államfővel, a hírügynökségek szerint a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok mellett érintették az észak-koreai nukleáris leszerelés kérdését is.

A Fehér Ház közleménye szerint a panmindzsoni találkozót az észak-koreai vezető kérte Trumptól, aki a Twitteren azt írta, már rég szerette volna felkeresni demilitarizált övezetet. A tervezett találkozóról a sajtótájékoztatón azt mondta, elképzelhető, hogy csak kezet fognak egymással, de azt is hozzátette, hogy „egy kézfogás nagyon sokat jelenthet”.

Mun Dzsein – aki elkíséri Trumpot az övezetbe – a tervezett találkozót történelmi eseménynek nevezte, és reméli, Trump úgy vonul be a történelembe, mint az az amerikai elnök, aki békét teremtett a két Korea között.

Trumppal közös sajtótájékoztatóján Mun azt mondta, ő és Kim Dzsongun később fognak tárgyalni egymással, „a vasárnapi találkozó központjában Washington és Phenjan áll”.

De Trump azt is hozzáfűzte, hogy a maga részéről „nem sieti el” Észak-Korea ügyét, és emlékeztetett arra is, hogy a Phenjan elleni szankciók továbbra is érvényben vannak.

Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsongunnal, és több vitás kérdésben született megegyezés, köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről. De az atomfegyver-mentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Phenjan szerint Washington egyoldalú követeléseket támasztott, és nem viszonozta a feszültség elsimítását célzó gesztusait. Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott kézzelfogható eredményt. (MTI) / 444.hu