h i r d e t é s

Budai Gyula a félelmeiről beszélt a Mokkában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Budai Gyula a félelmeiről beszélt a Mokkában

2018. december 14. - 20:06

"Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők"

"Kunhalmi Ágnes megpróbált két alkalommal is erőszakkal a Fidesz padsoraiba bejönni," kezdte drámai beszámolóját Budai Gyula a TV2 Mokka című műsorában péntek este. A fideszes országgyűlési képviselő részletesen mesélt a szerdai napról, milyen volt átélni azt ott, az Országgyűlésben. 

"Az első alkalommal olyan lendülettel futott, hogy mikor felálltam, nekem jött, és csak a mögöttem lévő képviselőtársamnak köszönhetem, hogy nem estem be a padsorok közé,"

folytatta Budai. Kunhalmi ezután visszavonulót fújt, majd erősítéssel, Bangónével, Szabó Tímeával és Szél Bernadettel tért vissza. 

Arra a kérdésre, hogy volt-e testi kontaktus az ellenzéki képviselők és Budai közt, a fideszes politikus úgy válaszolt, hogy

"Kunhalmi Ágnes meglökött, én megfogtam a kezét, de kirántotta, és ahogy kirántotta, felütötte az államat." 

Budai nem kertelt: 

"nagyon komoly volt a helyzet. Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők."

A szerdai szavazást követő tüntetésekről elmondta, hogy felelőtlenül hívta az utcára az embereket az ellenzék, ami egyszerű dolog,

"de onnan hazavinni őket, az egy sokkal bonyolultabb dolog."

Szerinte az ellenzéknek a Kossuth téri szánkó összetöréséről és a szánkók felgyújtásáról kéne beszélnie. Budai Gyula azzal zárta, hogy 

"nagyon szomorú, hogy az advent és a karácsonyra készülődés időpontjában ilyen dolgok történnek." 

444.hu