h i r d e t é s

Brutális társadalmi nyomás az MSZP-n és a DK-n!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális társadalmi nyomás az MSZP-n és a DK-n!

2017. szeptember 17. - 11:01

Legalábbis ezt próbálják a pártok elhitetni a szerelmeseikkel és a hívőikkel az összefogás kérdésében, miközben a társadalom minimum köp erre a személyeskedő kisstílű problémára!

A magyar társadalom józan része nem kér ebből a játékból, amelyet az MSZP és a DK folytat. Nem akar, és nem kér többet Gyurcsányból, még akkor sem, ha egy szűk média értelmiség és egy még szűkebb szavazói kör szívesen látná őt a politika teljes értékű színpadán.

Az MSZP-DK összefogásról a 2014-s választásokon elmondták a véleményüket a szavazók, ez Mesterházy Attila elnökségébe került az MSZP-ben, de a DK képtelen volt levonni a szükséges következtetéseket. Az agresszív, helyenként lejárató és önpusztító kampány, amely Botka megjelenése óta, ellene folyik példa nélkül álló a magyar újkori politikatörténetben.

Az MSZP sajnos máig nem képes felfogni, hogy lecsúszott egy középpárttá, a DK pedig a létezés-nemlétezés dilemmáját egy, a szocialista szavazóbázis ellen indított kíméletlen hadjárattal próbálja eldönteni.

Botka belépése egy lehetőség vagy lehetőség volt arra, hogy a demokratikus ellenzéki acsarkodás fölé menjen, és világos választóvonalakat húzzon a múlt vállalhatatlan része, és a hihető, elfogadható élhető, jövő között.

Ezt eddig nem sikerült elérnie!

Gyurcsány bent maradt, a régi világ iszapbirkózós szennyes világában és minden energiájával megpróbálja ebbe Botkát belerángatni. Sajnos Botka mutat készséget arra, hogy ebben a világban Gyurcsányt legyőzze, nem érti, hogy erre semmi esélye! Botka sasként érkezett, azonban elkezdett legyekre vadászni, kihagyva a számításból azt az egyszerű tényt, hogy ők többen vannak, fertőznek, és lényegesen ügyesebbek.

Jelenleg az a helyzet, hogy Botka nem képes felnőni a társadalom elvárásaihoz, Gyurcsány meg nem akar.

Amennyiben ez az értelmetlen vita folytatódik, akkor Gyurcsány megcsinálja Orbánnak a 2/3-t, a 2/3 csak akkor biztosabb, ha a két fél közötti összefogás Gyurcsánnyal együtt jön létre, ez könnyen kiszámítható a 2014-s választás adataiból is, meg Gyurcsány társadalmi elfogadottságából!

Botka így Mesterházy után, a második Gyurcsány áldozat lehet!