Mindketten régen túllépték azt, amit egyszerűen korrupciónak, hatalmi visszaélésnek szokás nevezni. Amikor tehát a Népszabadság megírta Rogán és Matolcsy üzelmeit, egyiket a másik után, azokban egyúttal a rezsim ijesztő romlottsága is feltárult. 

Erre a rendszerre mégsem kielégíthetetlenül mohó és beteges hazudozó hivatalnokai jelentik a veszélyt. Inkább kell attól tartania, hogy eltávolításuk kikezdhetné a kormány „hitelességét”, amelyet saját tábora még mindig érintetlennek tart és csodálattal néz. 

Ők, a hívők a legnagyobb probléma. 

Orbán tehát, aki egy egész ország felforgatásával építette ki rendszerét, és esze ágában sincs megtorolni csúcshivatalnokai fékevesztett tobzódását, a Népszabadság ellen fordult – a maga szempontjából érthetően.

De ez a despota szempontja. 

Újságok ugyan olykor maguktól is kimúlnak, elpusztítani őket viszont csak az olyan haramia rendszerek szokták, mint ami ellen idehaza a Népszabadság is fellépett. Tény, hogy miniszterelnökünk kényszerhelyzetbe került: muszáj megóvnia saját kreatúráit az újabb botrányoktól, leleplezésektől. Ha nem teszi, maga sietteti, hozza előbbre azt az időt, amikor már az ő felelősségéről esik majd szó.

Arról, hogy egy vidéki, magát a kereszténységgel azonosító, első generációs értelmiségi társaság miként tarolhatta le, dúlhatta fel az országot, s tette kilátástalanná a magyarok nagy többségének helyzetét. Vagy, hogy miért állította rá teljes államapparátusát az ő egyeduralma szolgálatára. 

Tudjuk, éppen üldözött ellenfelei hajtogatják, hogy azért biztosan jót akar. 

Valóban, minden erre utal.

Az ember napi cselekedetekből tartja fenn önbecsülését, de mivel Orbánnak az nincs, kénytelen újra és újra felépíteni saját magát – rá jellemzően: bűnökből.

Így most már a gyilkolászás előtti fázisban vagyunk. 

Nem törvényszerű, hogy bele is lépünk, de ez már a véletlenen múlik, vagy fennköltebben, a sorson. 

Ha van remény a legrosszabb elkerülésére, akkor leginkább még ebben a párbeszédben van, amely köztem és egy rohamrendőr között esett meg, egy tüntetés után, elmenőben, kedélyesen. 

- Nem akarnak átállni hozzánk? 

- Most már én is inkább mentős lennék.

- Segíthetnének, hogy ennek itt minél előbb vége legyen.

- Össze fog dőlni magától, csak idő kérdése.

- Őszintén, maguk nem utálják, ami itt van?

- Én rendőrként ilyet nem mondhatok, mások nevében nem nyilatkozhatok, csak a magaméban: de, igen, utáljuk. 

Csak remélhetjük, hogy még sok ilyen mentős lelkű rendőr van, mert a rendszer és legfontosabb alkotórészei már készen állnak, lényegében bármire. Sem Lázár, sem Kövér, sem Áder, és a többi sem fog kiugrani, bármilyen katasztrofális irányt vegyenek is az események. Már azonosultak a bűneikkel, s ha úgy alakul, a bűntudatukat is a népen fogják levezetni, nem saját magukon. 

Első generációs, potenciális sírásók valamennyien.

Bruck András