Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A törökökkel kialakult konfliktus azt jelzi, hogy a félmegoldáson alapuló brüsszeli migrációs politika megbukott – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján - írja a Magyar Nemzet.
Bár Orbán Viktor öt napja Brüsszelben még határozottan állította, hogy "nem ismerünk olyan esetet, amikor bárkinek bármilyen sérülése történt volna", és minden, menekültek bántalmazásáról szóló hírt azzal intézett el, hogy "a hírekben szereplő eseteket mind Szerbia területén rögzítették", a magyar hatóságok most gyorsított eljárásban ítéltek el két, a határon szolgálatot teljesítő, menekülteket bántalmazó rendőrt.
Gémesi György, Gödöllő polgármestere március 15-i ünnepi beszédében hivatalosan is bejelentette az Új Kezdet elnevezésű párt megalakulását, amely állítása szerint a Józan Ész Forradalma első szakaszának lezárultából következik - írja az ATV.hu.
Bár ezt külső szemlélő számára lehet, hogy nehéz elképzelni, de még az átlag magyar sajtómunkás (és itt most a sajtómunkásra gondolok, nem a magukat sajtómunkásnak álcázó politikai PR-katonákra) életében is vannak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor nem a nemzet sorskérdései, a haza irányvonala, a magyarság problémái, azon belül is a cinikus rabló politikusok és a saját üres zsebei foglalkoztatják, hanem az ország-világ bajairól elfeledkezve, a tavaszi napsütéstől feltöltődve próbál úgy létezni, mint egy normális emberi lény - írja az Index.
A médiában dolgozók a pozitív változások kezdeményezői, hiszen ezek a folyamatok Magyarországon rendre úgy indultak el, hogy “az újságírók mindig egy kicsivel több szabadságot akartak maguknak” – hangsúlyozta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Sajtószakszervezet kedden megrendezett sajtónapi ünnepségén a MÚOSZ februárban megválasztott elnöke.
Beszélhet az EJEB, amit akar, a kormány kiáll határvédő gyakorlata mellett, az emberek pedig konzultációban mondhatják el, mit gondolnak – bár ennek semmi köze a kormány embertelen menekültügyi gyakorlatához - írja a hvg.hu.
Semmivel sem lehetett volna méltóbban ünnepelni '56 évfordulóját, mint rommá támogatott berlini, londoni és párizsi Leslie Mándoki-koncertekkel meg persze az ezekről szóló filmmel - írja a 444.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a parlament elé kerül, hogy az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába kerüljön a hatvani vadászati múzeumnak otthont adó épület.
Medgyessy Péter volt kormányfő tagadta személyes felelősségét a 4-es metró beruházással kapcsolatos, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében kifogásolt szerződések megkötésében az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán kedden.