A hvg.hu-nak adott interjúban elmondta, hogyan látja a kereszténység és az egyház állapotát, és azt is, hogy szociális projekteken gondolkodik, és szeretné javítani a párbeszéd és a közéleti javulás esélyeit. Arról is beszélt nekünk, mit bánt meg leginkább, és hogy a 2018-as választás előtt a felsőbb körökből hogy szóltak rá, hogy maradjon csendben.

hvg.hu: Kinevezték az utódját, ön távozik a püspökségről, mi most a pontos menetrend?

Beer Miklós: Augusztus 24-én lesz az új püspök szentelése és beiktatása, most pont 30 nap van addig. Gyorsan ki kellett költöznöm innen a püspöki palotából, hogy elkezdjék a püspöki lakás felújítását, ami már a héten meg is indult. Most egy átmeneti lakásban élek itt, aztán átköltözöm Nagymarosra.

hvg.hu: És mit fog csinálni?

B. M.: Ezen töröm a fejem. A püspöki címem megmarad, de szabadúszó leszek. Bármilyen feladatot elvállalhatok, amire meghívnak, megszervezhetem a programjaimat. Az utódom felkérhet püspöki szolgálatokra, de nincs más hivatali kötelmünk.

hvg.hu: És mit fog csinálni szabadúszóként?

B. M.: Ami egyre jobban foglalkoztat, az az, hogy hátha régi baráti kapcsolataim alapján bele tudnék vágni egy hajléktalanmentő misszióba vagy egy cigányság-felzárkóztató programba. Egy egészen személyes élményem: a mostani átmeneti lakásom előtt az ablakom előtt ott fekszik a padon egy volt ismerősöm, akivel még Márianosztrán ismerkedtünk meg 40 éve. És aztán láttam az élete menetét, ahogy lecsúszott, a felesége kirakta a lakásból, elkezdett inni, kirakták a munkahelyéről, sajnos tipikus történet. Ott fekszik a padon. Reggel találkozunk, köszönt, "Szervusz, Miklóskám, hogy aludtál?". Én jól, és te? Ilyesmin spekulálok, hozzunk létre egy alapítványt, vegyünk egy házat, ott lehetne egy munkaterápiás felzárkóztató programot csinálni. És a cigányság. Mindent nem tudunk megoldani nyilván, de egy mintaprojektet el lehetne indítani, vagy csatlakozni egyhez, ami már működik. Szóval mindenféleképpen valami szociális vonalon próbálnám hasznosítani magam.

A másik vonal pedig egy merészebb dolog, talán lesz alkalmam józan beszélgetőpartnereket találni, talán van egy-két ember, akivel tudnék miről beszélgetni. Arra vágyom, hogy őszintén beszélgethessünk az életünk gondjairól, ezt baráti körben képzelem el. Aztán ez kibővülhetne előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel.

hvg.hu: Mit gondol az utódjáról, Marton Zsoltról? Mennyire ismeri, volt-e valamilyen szerepe abban, hogy ő legyen az utódja?

B. M.: Megnyugtató számomra, hogy régóta ismerem, ami 20 évet jelent. Akkor még Esztergomban voltam, ő pedig a váci egyházmegye papja volt, meghívott egyszer egy templombúcsúra. Aztán amikor 2003-ban idejöttem, munkatársak lettünk. Nagyon hasonló módon gondolkozik, mint én. Nagy megnyugvás, hogy nem egy ismeretlen embernek kell átadni a dolgokat. Volt ő kis faluban plébános, nagyobb helyen, Gödön, tanított a Teológián, a központi teológia rektora volt mostanáig. Egy másik generáció, akkor született, amikor én már elkezdtem a papi szolgálatom, 1966-ban, amikor engem felszenteltek. Én még kézzel írom a naptárba a dolgokat, ő mindent a telefonjába ír. Egy tanárember pedagógiai diplomával, az oktatási intézményeink felügyeletét szakavatottabban végezheti. Ugyanakkor természetesnek veszem, hogy mindnyájan mások vagyunk, az ő egyénisége más, mint az enyém, de ez így van rendjén.

hvg.hu: Visszatérve a kérdésre, volt beleszólása, hogy őt válasszák?

B. M.: Ezek ilyen belső titkok, de elárulhatom, hogy kértem őt utódomnak, és ez a kérés meghallgattatott.

hvg.hu: Lezárult a hivatalos püspöki pályája hivatalosan, milyen tendenciákat lát a katolikus egyház életében, milyennek látja az egyház állapotát?

B. M.: Ahogy visszagondolok a közel 20 éves püspöki szolgálatomra, a leginkább jellemző a mai magyar egyházunkra az útkeresés. Mindnyájan rájöttünk arra, hogy a kereteket, a megszokott struktúrát át kell gondolni. Új hangra van szükségünk. A hangsúlyokat át kell tenni – a klerikális egyházstruktúra csapdájából ki kell lépni. A papság létszáma drasztikusan lecsökkent ez alatt a 20 év alatt is, a váci egyházmegyében a papság létszáma egynegyedével csökkent.

Rájöttünk arra, hogy világi munkatársakra van szükségünk: megkezdtük a képzéseket, a lektor akolitus képzést (Az akolitus három feladatot láthat el: közösségépítés, igeliturgia vezetését, azaz prédikációt tarthat, illetve áldoztathat, a képzés kétéves – a szerk.) a váci egyházmegyében is, ami azt jelenti, hogy minden egyházközségben vannak már felkészített liturgikus szolgálattevők, akik segédkeznek az idősödő papságnak. A másik a családos diakónusok képzése, felszentelése. Ez is útkeresés, és mindnyájan sejtjük, hogy nem ez a jövő. A papság helyét kéne megtalálni.

Azt a centralizált püspöki szolgálatot, hogy mindent a püspök szervez, és létszámarányban próbál gazdálkodni a papsággal, el kellene felejteni. Egyre inkább teret nyer az az elképzelés, hogy ahol vannak élő egyházközségek, oda kell koncentrálni a "személyi állományt". A lelkipásztori ellátás fogalma hasonló a körzeti orvosi ellátáséhoz: van öt falu, annak van egy papja, és az öt falut reggeltől esti látogatja, de sejtjük, hogy ennek nincs értelme – sokfelé megy, de sehol nincs. Azért lenne fontos, hogy helyben találjunk egyházközségi vezetőket.

hvg.hu: Akik egyébként világiak is lehetnének.

B. M.: Igen. Ez függ nyilván a római irányelvektől és az egyház egész világhelyzetétől, de a kérdés eredője egy irányba mutat, ez világprobléma. A világ gyorsan változik. Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki máshova járjon templomba, mint a lakóhelye. De ma már sokszor autóznak az emberek, mert a másik mise kezdése jobban illik a család programjába. Ugyanakkor az egyház által felvállalt feladatok, szolgálatok, az oktatás, a szociális feladatok, ezt is egy kicsit szabadabban, tényleg a szükségleteknek megfelelő szabadsággal lehessen szervezni.

Ne statisztikailag legyen minden egyházközségben karitászcsoport, hanem oda koncentráljunk, ahol nagyobb szükség van a segítségre. A ma magyar társadalom legnagyobb kihívása a személyes gondoskodás megvalósítása: hajléktalanok, kábítószeresek, értelmi fogyatékosok, romák, ezeken a területeken sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalni egyházi oldalról is. Szóval az utódomnak lesz feladata, hogy folytassa ezt az útkeresést püspöktársaival. Én pedig nyugdíjas püspökként szurkolok nekik, és amennyire tudok, segítek is nekik ebben.

hvg.hu: És erre a rugalmasabb, proaktívabb egyházfelfogásra nyitott a többi püspök is?

B. M.: Igen, az első reakció – saját magamra is gondolok – az volt, hogy á, nem kell változtatni, megy ez így is tovább. Aztán egy-két év alatt beláttuk a tévedést, és rájöttünk, nyitni kell. Ferenc pápa mondta, hogy bárányszagú pásztorokra van szükség, akik értik az emberek problémáit. És új nyelven kell megszólalni – beszélünk-e csak vagy mondunk is valamit?

Ott vagyunk a templomban, mi, papok, beszélünk, de ha senki nem érti vagy nem érdekli őket az egyházi zsargon, akkor mi értelme van. Mondani is kell valamit.

Az utóbbi éveim győztek meg arról, hogy sokkal több időt kell fordítani a személyes találkozásokra, és ez mindenkire vonatkozik. Annyi emberi problémával találkozunk.

Az egyik legnagyobb lelki terhem a rákos megbetegedések, sok közeli barátom családja küszködik ezzel a problémával. Örülök, hogy itt az egyházmegyében a szolgálati időm alatt a kórházi lelki gondozói szolgálatunkat kiépítettük, képzett lelki gondozóink vannak, önkéntes csoportok, képzések vannak. De ott van az elvált szülők gyerekeinek problémája, a fiatalok élethelyzetének a megértése, segítése, gondolok itt az elvándorlásra. Vagy a falvaink problémájára: elöregszenek, kiürülnek a falvaink, ezt közelről tapasztaltam, hogy hogy lehet ezt megállítani. És ebben az egyházainknak is lenne feladata és esélye – a protestáns egyházaknak is –, hogy ezeken segítsünk. Új nyelv kell tehát, tényleg a valós problémákat kell megérteni, ezekről kell beszélni, és ezeken a keresztény értékrendünk szerint kellene próbálni segíteni.

hvg.hu: Az utóbbi években fordult ön felé a médiafigyelem, és megkapta, hogy ellenzéki, bár több kérdésben a liberális értékrenddel ellentétes véleményt fogalmazott meg. Mit gondol erről, hogy rendszeresen hívják a nem kormánypárti sajtóba szerepelni, mit tud ezzel kezdeni?

B. M.: Az zavar, hogy beskatulyáznak. Többször kaptam meg, hogy az ellenzéki oldalon állok. Azt tartom a legnagyobb problémának a mai magyar társadalomban, hogy nem beszéljük végig a problémákat. Nagyon beállt ez a jobb-baloldali megosztottság, amit a politika ránk erőltet, és ez megakadályozza a józan párbeszédet, gondolkozást. Amikor megszólaltam, és sokan nagyon megharagudtak rám, hogy miért van véleményem, én tényleg lelkiismereti kérdésnek fogtam fel és fogom fel ezt: mindenkit arra szeretnék rávezetni, hogy előítéletek nélkül gondolkozzunk, keressük a megoldást.

Az egyházaink részéről az roppant nagy felelősség, hogy nem köteleződhetünk el a napi politikában.

Mindig Ferenc pápára hivatkozom, ő a Teremtő Isten oldaláról nézi a világ problémáit, nincs európai, dél-amerikai, ázsiai szemlélet, ha az egyházról beszélünk, az emberiség egész, összetett problémáit kell látni magunk előtt. Az a legnehezebb, hogy egyszerre megőrizni a nemzeti, vallási identitásukat, és teljes nyíltsággal és őszinteséggel tekinteni minden embertársunkra. Ez a nehéz.

Sarkítani mindig könnyű: nemzeti oldal vagyunk, és akkor nem érdekel minket, mi történik a világ másik részén. Ez nekem mindig problémát jelentett –

ez egy politikai álláspont, de akkor ne mondjuk, hogy ez keresztény álláspont.

Itt úgy éreztem, meg kell szólalni, hogy ezt a nagyon súlyos problémát, amit ma a népvándorlás jelent, mi nem nézhetjük csupán egy kis ország belügyeként. Keresni a megoldást, ez a legnehezebb. És nem tudjuk kikerülni, és az elkövetkezendő évtizedek erről fognak szólni szerintem: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a közel 8 milliárdos emberiség társadalmában. Számomra elfogadhatatlanok ezek a kategorikus kijelentések, hogy csak így, csak úgy lehet ez. Gondolkozásra késztetni, úgy éreztem, ezt fel kellett vállalni.

hvg.hu: Tapasztalt-e olyan dolgokat a hatalom oldaláról, amik ennek az ellenzéki szerepnek szóltak, érte-e valamilyen retorzió?

B. M.: Úgy érzékelem, hogy tisztelik a koromat, a püspöki szolgálatomat, kifejezett retorziót nem tapasztaltam. Ugyanúgy támogatta a kormány az egyházi építkezéseinket, mint más püspökségekéit.

Azon csak mosolygok, hogy nem hívnak a királyi televízióhoz, persona non grata vagyok a hivatalos kormánysajtónál.

Talán egy kicsit vagy nagyon naiv vagyok, de feltételezem, hogy a kormányoldal mellett elkötelezett emberek nagy része is elgondolkozik rajta, hogy vajon a Beer Miklós miért mond ilyeneket, akit szeretünk amúgy és tisztelünk. Az egy szép álmom a jövő társadalmáról, hogy "üzemi hőmérsékleten" beszélgethetünk egy témáról, miközben tiszteljük, meghallgatjuk egymást. És erre bátorít engem az ökumenikus kapcsolataink tapasztalata, hogy Luther után 500 évvel el tudtunk jutni odáig, hogy tudunk beszélgetni katolikus és protestáns oldalról a nagy többségében. Az lenne jó, ha nem lenne mérgezett a levegő ezzel a vak előítélettel, hogy ha valaki baloldali, meg sem lehet hallgatni, illetve egy jobboldalinak is lehet néha igaza. A klasszikus hasonlatom a hegy, amire megyünk fel mind, ezer oldala van, ezer arca, és minden oldal illetékes, hogy elinduljon a csúcs felé.

hvg.hu: Azért is kérdeztem ezt az előbb, mert lehetett arról hallani, hogy a 2018-as választás előtt felszólították felsőbb körök, hogy ne nyilatkozzon, ne aktivizálja magát.

B. M.:

Ez tényleg bántott, nem értettem, hogy miért kell félni tőlem.

Gyerekesnek tartom, hogy előre megmondják, hogy mi kell mondani. A véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye. Mindenhol érdekek ütköznek. Nem meghallgatni a másikat, ez az emberi gyengeség. A paragrafusok mögé rejtőzés a hitbeli bizonytalanság bizonyítéka, szoktam mondani vallási témában - és ez a politikai síkon is igaz.

hvg.hu: De ezt elmondhatja kicsit konkrétabban, hogy kik mondták meg, hogy mit mondjon?

B. M.:

Azt nem mondták meg, hogy mit mondjak, csak azt, hogy fogjam be a szájam, ez tényleg elhangzott.

Azt nem mondom el, hogy ki mondta, ezt nem vállalom. Az illető szeret engem, és féltett, azt hiszem. Tényleg volt ilyen, hogy jó lenne, ha most egy kicsit nem szerepelnék. Nem hiszem, hogy ettől jobb lett a világ.

hvg.hu: De ez a valaki a regnáló hatalom egyik embere volt?

B. M.: Egy régi jó barátom, aki politikai szerepet vállal. Szomorú vagyok, ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnünk a demokráciában, hogy nyugodtan meghallgassuk egymást. De optimista vagyok. Az elmúlt évek élményei és a személyes barátságaimban megtapasztalt visszajelzések azért megerősítettek: sokan megköszönték, amikor elmondtam a véleményem.

Nagyon sok jó ember van az országban, akik tudják magukat függetleníteni az egyéni érdekeiktől.

És ez lenne a nagyon szép, ha ez az egyházainkra is érvényes lenne, ha tényleg szabadok lennénk.

hvg.hu: Volt-e bármilyen megmozdulása, akciója vagy mulasztása az évek alatt, amit megbánt, hogy megtette vagy nem tette meg?

B. M.: Amikor decemberben a tüntetések idején elküldtem azt a levelet, az meggondolatlanság volt. Ez a naivitásommal magyarázható, azon voltam elkeseredve, hogy nehogy az legyen, mint Párizsban, hogy elkezdünk rongálni, gyújtogatni, és aztán azt nagyon félreértették. Az kár volt. Hogy mit mulasztottam el? Biztos sok mindent, de az Ady-vers jut eszembe: "Ott röpül a szánom az éjben/S amit akkor elmulasztottam,/Megemelem kalapom mélyen." Ha az Úristen még ad rá erőt, talán lesz rá lehetőségem, hogy még valamit tegyek azért, hogy a közéletünk tisztább legyen, emberibb legyen. Megpróbálom.

hvg.hu