h i r d e t é s

Becsapva érzik magukat a mentősök - Többen felmondtak Varga bejelentése után

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Becsapva érzik magukat a mentősök - Többen felmondtak Varga bejelentése után

2017. május 05. - 19:09

Már eddig is nagy volt a baj, hisz a mentőorvosokból a szükséges létszám harmada hiányzik. - írja a kisalfold.hu.

Forrás: kisalfold.hu

Az Országos Mentőszolgálat dolgozói hónapok óta abban az ígéretben bíztak, amit még a decemberig regnáló főigazgatójuk, Máté Gábor dolgozott ki, utódja, dr. Csató Gábor pedig elvileg tovább vitt

- írja a 168 óra.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amikor benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek, arról számolt be, hogy

Lesznek kiadásnövelő intézkedések – mentőknél 10 százalékos, a rendvédelemben 5 százalékos béremelést hajtanak végre.

Azonban ez jelentősen kevesebb béremelést jelent, mint amire korábban ígéretet kaptak.

A lap úgy tudja, hogy az EMMI is jóváhagyta, hogy első lépésként a mentőtisztek 170-220, mentőápolók 80-110 ezres emelést kapjanak az életpálya modell keretében.

„Ma Magyarországon van olyan megye, ahol rohamkocsit egyáltalán nem tudnak működtetni. Az elvándorlás kizárólag a bérek rendezésével és versenyképessé tételével állítható meg.

Az alulfizetett mentőorvosok mellett a mentőtisztek, mentőápolók, mentő-gépkocsivezetők bérét is emelni kell.

A mentőtisztek bértábla szerinti bruttó átlagbére 206 000 forint, a legnagyobb létszámot kitevő mentő-gépkocsivezető és mentőápoló munkakörökben foglalkoztatottak bére is 13 százalékkal elmarad a hazai bruttó átlagkeresettől, ez ma átlagosan 135 000 forint"­

– olvasható az Emmi-nek benyújtott és ott elfogadott tervezetben.

A lap úgy tudja, hogy mostani hír hallatán többeknek elfogyott a türelme és legfőképpen a bizalma, több állomáson is adják be felmondásokat.

Ez pedig már azért is tragikus, mert épp a létszámkrízis és elvándorlás megállítására dolgozta ki az egy évig regnáló Máté Gábor a bérterveket és az életpálya modellt.

A kormányzati forrásokból a 168 óra birtokába jutott dokumentum szerint az OMSZ állományában jelenleg 166 mentőorvos dolgozik, vagyis a szükséges létszám harmada hiányzik.

Ebben a munkaköri csoportban a legmagasabb az elvándorlás mértéke, éves szinten megközelítőleg 90 százalék.

kisalfold.hu