Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Parragh László, akit Orbán Viktor 1998-ban kormányfőként tanácsadónak kért fel, majd 2000-ben kamarai elnök lett, hajlamos túllépni a saját szerepkörén. A gimnáziumok bezárásának szorgalmazása után most azzal házal a kormányközeli médiában, hogy "káros Magyarország nemzetközi megítélésére nézve az Audi győri gyárában történt munkabeszüntetés".
Kérdések-válaszok
Kikényszerített hibát követett el a kormányoldal az ellenzéki obstrukció cseles elhárításával és megkérdőjelezhetővé tette a parlamentben megszavazott törvények érvényességét. Egy esetleges jogvitában a magyar parlamentarizmus több évszázados hagyományai is irányadók lehetnek.
„Magyarország soha sem volt bevándorló ország”. (Ismert hazugság a XXI. századból.)
A tavaszi parlamenti választás előtt, a kampány utolsó napján, amikor bizonyossá vált, hogy a beígért "atombombának" se híre, se hamva, kénytelen voltam ismerőseimnek kijelenteni: a Lajos egy geci! Jól átvert mindenkit, a régi cimborával folytatott nagy csatája közben tele lett a gatyája és kiderült róla, hogy csak ugatja a politikát. Falfirkálásban képes csak fitogtatni az erejét.
A Szabad sajtó útján tegnap megérkezett a régóta várt Messiás. A választási vereségből felállni készülő tömeg maga fölé emelte Hódmezővásárhely győztes polgármesterét. Márki-Zay Péter az országos politika színpadára lépett.
A 2018. évi parlamenti választásokon az állampárt legyőzte az ellenzéket, a szavazók fele másodszor is jóváhagyta Orbán Viktor 2010. óta kiépített rendszerét, valamint ismeretlen jövőbeni terveit. A miniszterelnök megerősítette legitimációját az európai és atlanti kollégái körében.
Orbán Viktor ideges, túl sokáig hitt a közvélemény-kutatásokban, elaltatta az éberségét a Fidesz-KDNP szárnyalása a jelentésekben. A miniszterelnök bedőlt a saját propagandájának, amely azt hazudja, hogy valódi demokráciában élünk.
István király valami okból nem zsákmányszerző kalandozásokra biztatta Imre fiát, hanem a bevándorlókra hívta fel a figyelmét. – Bizonyára eltitkolták előle Rómában a Soros-tervet - gondolhatja erről ma a budai Vár leendőnek vélt lakója.