Szép és jó külhoni magyarokat támogatni, és van olyan politikai erő, ami nem tenne ilyet. Ugyanakkor sajnos közgazdasági értelemben tökéletes nonszensz más államok versenyképességét, és kényelmét fokozni, más államok költségvetését esetleges terhektől megszabadítani, mégpedig úgy, hogy a magyar állam külföldre irányuló kamatszolgálata gigantikus. Sajnos a jelenlegi politikai elit a matematikai alapműveleteket sem ismeri, ahogy azt sem, hogy a PÉNZT BEFEKTETNI kell, és nem kényelemre fordítani. (pl. az uniós pénzeket átlagbérnél magasabb új állások létesítésére.)

De ne legyünk képmutatók, nem csak a szomszédos ország közigazgatásába tartozó magyarok támogatása irracionális, hanem a bankok támogatása is, a multik adókedvezménye, a stadionépítés ami sosem fog sportolókat (exportra) “kitermelni”, és irracionális a végtelen növekedés és így a végtelen GDP is. Ezek persze sokkal bizarrabb jelenségek. A jelenlegi támogatás, mint egy újabb közgazdasági értelmetlenség már szinte nem oszt nem szoroz.

Ellenben a szomszédos államokban élő magyarok támogatásának lehet bizonyos értelme, mégpedig ha ezt egy POLITIKAI EXPANZIÓNAKtekintjük. A politikai terjeszkedés a külhoni magyarok helyi szavazásba bevonásával megvalósult, és most a finanszírozással is hatást akar gyakorolni a kormány azokra, akik különben nincsenek kitéve az Orbán-kormány törvényi atrocitásainak. Ugyanakkor a TERJESZKEDÉS nem veszélyek nélkül való, és hasonló helyzetben az illető állam ezt általában támadásnak veszi. A magyar politikai elit sajnos nem rendelkezik kellő pallérozottsággal ahhoz, hogy egy “önrendelkezéssel bonyolított csatlakozásnak” megihletője legyen, és Erdély csatlakozása hazánkhoz még akkor is kockázatos lehetne, ha valóban tisztességes népszavazással – un. szecesszio-val – csatlakozna Erdély.
(annexio – elcsatolás, secessio – csatlakozás)

Miért lehetne veszélyes? Példaként álljon előttünk a Krím esete, ami szavazói kényszerítések nélkül, elsöprően magas részvétel mellett, elsöprő többséggel szavazott Oroszországhoz csatlakozás mellett, (és ahol azóta sem merült fel semmiféle visszatérés gondolata) és mégis a világ médiája ezt ELCSATOLÁSNAK, tehát AGRESSZIÓNAK tálalja. Egy ilyesfajta “határkorrekció” jogi megalapozottsága (helyessége) manapság nem elegendő feltétel, mert mint az élesebb szeműek láthatják NEM morális alapelvek vezérlik a “megítélést”, hanem sulykolással olyan “mesterséges” megítélés lett kialakítva a Krím esetén, ami bizonyos körök számára KEDVEZŐ. Egyszóval ha az Orbán-kormány külhoni magyaroknak szánt támogatásait valódi beruházásnak tekintjük, és majdani “új adófizetők bevonási kísérletének”, akkor ezt igen bizonytalan és kockázatos vállalkozásnak kell minősítsük. Nem biztos, hogy ez pillanatnyilag geopolitikai okokból időszerű lenne.

Szerző: H.B. / politizalok.hu