h i r d e t é s

Az embertelenség ára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az embertelenség ára

2018. október 15. - 09:57

Ma kényszeríti életbe a hajléktalanokat lényegében halálra ítélő rendelet. Ezzel a nem csupán morbid, de egyben obszcénul embertelen lépéssel akarna a kormány a szegénység ellen küzdeni? 

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

Azt valamiért 2010 előtt nem nagyon hangoztatta, hogy passzív genocídium útján akarná megoldani a hajléktalanság problémáját.

Az elmúlt évek fagyhalál tendenciáit tekintve ez a „megoldás” közel sem nevezhető humánusnak. Miközben a magyar kulturális elit mindent – már ami lehetőségük maradt törvényes kereteken belül – elkövet, hogy nemtetszésének hangot adjon, a rendeletet minden akadály nélkül érvényre juttatják.

Október 15-étől a rendőrök felszólíthatják, négy alkalom után pedig kényszerrel bevihetik az utcán éjszakázó, pihenő hajléktalanokat – holmijukat lefoglalják, és adott esetben kártérítés nélkül el is égethetik a hatóságok. A kormányzati álláspont szerint éppen a hajléktalanok méltóságát védik a szigorítással – hiszen nem engedik őket az utcán tengődni – az átmeneti szállók pedig mindenkinek helyet biztosítanak. Csakhogy ez nincs így: a Menhely Alapítvány elnöke, Aknai Zoltán szerint a téli krízisidőszakban megnyitott szálláshelyekkel együtt országosan mintegy 11 200 férőhely van, a hajléktalan emberek száma viszont ennek legalább két-háromszorosára tehető.

A kormányzati rendeletmódosítások alapján ráadásul 25 embert is bezsúfolhatnak egy szobába a humánum jegyében, úgy, hogy egy főnek papíron minimum 3 négyzetméternyi mozgástere maradhat – pont, mint a börtönökben.

Holmi. Meglehetősen cinikus kifejezés, tekintve hogy az érintettek összes tulajdonát értjük alatta. Nem kevésbé embertelen tiszteletlenség a hajléktalanok méltóságáról beszélni, miközben a hajléktalanszállók végtelenül telítettek. Erre semmilyen stratégiája nincs és nem is tervezett a kormány.

A cél igen egyszerű. Egy a rendszerváltást követően lényegében kezelhetetlenné fajult problémát az érintettek közvetett „likvidálásával” igyekszik a Fidesz megoldani. Nehéz lenne másképpen értelmezni mindezt. Ezt a számlát azonban mindannyiunknak meg kell fizetni.