h i r d e t é s

Az elmúlt 10 év egyik legsikeresebb kormányzati hazugsága

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az elmúlt 10 év egyik legsikeresebb kormányzati hazugsága

2020. május 10. - 15:40

Több meglepő dolog is történt az operatív törzs mai tájékoztatóján.

A nyitó totálban Kiss Róbert rendőr alezredes állt középen, azon a helyen, ahol Müller Cecília szokott. Jobbján Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, aki rögtön egy meglepő mondattal nyitott. Azzal dicsekedett, hogy az Orbán-kormány beváltotta legfontosabb ígéretét, amelyet tíz évvel ezelőtt tett: egy évtized alatt 1 millió munkahelyet hozott létre. Hoppá! – kapta fel a fejét az ember, ezt eddig még soha nem mondták. Létezik, hogy egy ilyen nagy horderejű bejelentést nem a miniszterelnök tesz meg, hanem egy miniszterhelyettesre bízzák? És még csak nem is külön sajtótájékoztatón, hanem egy „operatív törzses” bejelentés részeként? Valami nekem nem stimmelt.

Beütöttem a Google-ba: tíz év, 1 millió munkahely. A következőket adta ki:  2018 február 23-án a Portfolio ezt írta: 

Most, közel nyolc év elteltével, a miniszterelnök 736 ezer új munkahelyről számolt be, vagyis időarányosan nem is áll rosszul a kabinet. Az adatok mélyére nézve, azonban az is látszik, hogy ezek közül nem mindegyik munkahely az elsődleges munkaerőpiacon jött létre, és az is, hogy nem mind Magyarországon. A csaknem 740 ezer új munkahelyből 110 ezren közfoglalkoztatottak, 55 ezren pedig egy éven belül külföldön dolgoznak. Tehát a hazai elsődleges munkaerőpiacon csak közel 575 ezer munkahely jött létre.

Továbbmentem. 

2019.október 25-én az Mfor.hu cikke alapján, a g7 portál írt arról, hogy Orbán Viktor 808 ezer új munkahelynél tartott. A számot ugyan árnyalja a KSH adata, amelynek alapján, gyorsan kiderült: a hivatal – helytelenül – a legfrissebb  június-augusztus havi adatot veti össze a 2010-es kormányváltás időszakával, a március-május háromhavi átlaggal. Vagyis a 808 ezer új munkahelyet úgy kapta meg a kormány, hogy a nyári csúcsidőszakot vetette össze azokkal a hónapokkal, amikor – az időjárás függvényében – épp csak éledezni kezd a munkaerőigény.

Ha eltekintünk ettől a kis csúsztatástól is, érzékelhetjük: az egymilliós szám, sehogyan sem jöhetett össze pár hónap alatt.

Mindenesetre a miniszterhelyettes mindenkit megnyugtatott: a magyar emberek tudnak és akarnak munkából élni. A lehető legtöbb munkahelyet kell megvédeni, és amennyit a vírus tönkretesz, annyit hoznak létre.

Csak nehogy ezzel az ígérettel is úgy járjunk, mint tíz évvel ezelőtt a bekecsegtetett 1 millióval!

 

Bánó András / hirklikk.hu