Köszönöm Istenem, hogy a két lábamon jövök, és nem a mentő hoz. Köszönöm, hogy nem engem ápolnak, hanem én ápolok. Hajnali csönd a folyosókon - írja a sztarklikk.hu.

Ebben a kórházban, fönt vannak az öltözők, nem úgy mint máshol. A nővérek, mindig a pincében öltöznek. Státuszszimbólum? Áh, meg van magyarázva.

Ott van hely. Inkább úgy gondolják, ott a helyünk. Egyedül öltözöm, a kicsi vasszekrényben. Ugrálok egyik lábamról a másikra, míg fölhúzom a nadrágom és látom a házak fölött a napfelkeltét. Vajon hányan látják ma utoljára?

Nem néztem a műtéti kiírást, hány nagy és hány kis műtét. A mai kis műtét egy schunt betétel, egy agydaganathoz képest tényleg kicsi. De ne becsülje le senki a másik keresztjét! Isten azt nem rá méretezte. 

A reggeli kávé csöndben készül, az éjszakások még javában dolgoznak, a nappalosok már műszakra készen. 

"Ölelkező műszak." Reggel 7-től este 8-ig, este héttől, reggel 8-ig. 1-1 óra az átadás, amikor mindenki jelen van. Hihetetlen tökéletes, pontos precíz munka. Gyönyörű osztályt veszek át! Az éjszakás kolléganőt csodálom, mindig, minden tökéletesen elvégezve. Öröm ilyen osztályt átvenni. 

Két nagy műtét és négy kicsi. Első szobában 16 éves nagylány, Krisztike néz kifelé az ablakon, csak fekszik az ágyban. Lehet, pár perce, ő is látta a napfelkeltét és egy hét éves csupa élet kisfiú Gyuluskánk, aki rossz mint a veszedelem... 

Megyünk szobáról-szobára, ágyról-ágyra. Első műtétest praemedicalni - előkészítő gyógyszerek megadása - ezt már a nappalos végzi. Krisztike megszólal: nem akarom! Nem akarom! Nem akarok többet szenvedni! Nem akarok többet hányni, nem akarok többet gyenge lenni, nem akarok több kezelésre menni, nem akarok több műtétet, nem akarom! 16 éves! Tudja mit akar. 

Édesanyja hallja a szavakat, zokog a folyosón, egy zsebkendőt gyűröget a kezében és néz ki az ablakon. Lehet, pár perce Ő is látta a napfelkeltét... 

A parancs az parancs. Előkészíteni! Gyermekosztály! Hallgatok, együtt érzek Anyával a folyosón, de még inkább Krisztikével itt bent. Együtt érzek? Áh dehogy! Velük vagyok. Mert ide rendelt az élet. Hallgatok. 

Gyuluska éhes, de nem ehet... Figyelem, ki ne csenjen valamit más fiókjából, mert akkor annyi a mai műtétnek. Az éjjeliszekrényeket kirámolta az éjszakás, nehogy Gyuluskának kedve szottyanjon egy pár falatra, mert akkor nem lesz műtét.

Nyílik az ajtó, zörög a hordágy. Krisztike enyhén bódult állapotban. Könyörög. "Nem akarom, anya, nem érted? Nem akarom! Nem akarom! Egymás szemébe néznek. Anya megfogja a kocsit. Nézek az aneszteziológusra... 

Gyuluska kimászott az ágyból. Kutat, mert éhes. Szólok kolléganőnek. Figyeljünk! Valószínűleg egy kis műtét után akkor Gyula következik.

Krisztike alszik. Gyuluskánk megy a műtőbe. Közben a másik műtőből érkezőt fogadjuk, és a jobban lévőknek adjuk a reggelit, gyógyszerelünk, sebet kötözünk, a monitorok figyelik Krisztikét. 

A nap rohan, mi rohanunk. Meg se állunk, készítjük a helyet az új műtétesnek. Gyógyszerelünk, etetünk, látogatás, műtétes jön, átvesszük, monitor egyeztetés, rohanás...

Krisztike épedezik, Gyuluskánk is visszajött. Monitor, pumpák. Minden sípol...

Nézek ki a másik ablakon. Megy le a nap és hol van még a műszak vége... Újabb betegek, újabb műtétre. Újabb tragédiák...

Másnap reggel számolom a lépcsőfokokat... Köszönöm Istenem, hogy a két lábamon jövök, és nem a mentő hoz... Köszönöm, hogy nem engem ápolnak, hanem én ápolok...

Krisztike átmegy egy másik klinikára... Két hét múlva jön a hír - eddig bírta még... Gyuluskánk jól van, már akar egyedül felülni, bár még mozdulatain látjuk, szédül... Készítem a reggelit. Mária nővér! Mikor lesz már reggel? De hát az van Gyuluskám! De Mária nővér, akkor mikor lesz világos ? De Gyuluskám, az van! Ja, akkor jó - mondja és néz maga elé. Többet Ő sem látja a napfelkeltét...

És Andika lóg ki az ágyból és éhes, műtétre vár. És csak számolom, számoljuk a lépcsőfokokat, és végezzük a pontos - precíz munkát, mert ide rendelt az élet, ÁPOLÓNŐNEK ! 

Nem tudnánk mást végezni. Annak a lepedőnek úgy kell feszülnie, azt a gyereket mozdulatlanul úgy kell megfürdetni, és úgy kell gyógyszerelni - ahogy azt az idősebb kolléganő tanította. 

Rend, fegyelem, pontosság, gyorsaság és mindez SZERETETTEL MOSOLYOGVA.

Még ha minden műszak végére meg is halunk, másnapra újjászületünk és megyünk, mert várnak. Legalább a kollégák és a betegek. 

Köszönöm szépen minden kolléganőnek, kollégának, hogy még a pályán maradt!

Szerző: Sándor Mária

sztarklikk.hu