Alvó-tüntetést szervezett a Kétfarkú Kutya Párt Debrecenben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Alvó-tüntetést szervezett a Kétfarkú Kutya Párt Debrecenben

2017. szeptember 21. - 15:45

 

A Bem tér üzemen kívüli szökőkútjánál, milliárdok jelenlétében. A tüntetésen elhangzott egyik beszéd szó szerint. - írja a vagy.hu.

Forrás: vagy.hu

Emese Serege – A nemzetért álmodás fontosságáról

Régi bölcsesség, hogy az igazi cselekvés a nem cselekvés. Nektek, akik ma itt vagytok velünk, végre nem kell tennetek semmit!

De megint igazuk volt azoknak, akik otthon maradtak, ahogyan máskor is, és közélet helyett a kényelmes kanapén szunyókálnak! Teljesen igazuk van! Azok, akik messziről sem jöttek el, máris túl sokat tettek.

Az Emese Serege Mozgalom bátran vallja: ha bármi problémánk van, aludjunk rá egyet, majd csak megoldódik! Köszönjük a jelen nem lévőknek, hogy számíthat rájuk a haza! Vegyünk példát róluk és tapsoljuk meg az otthonmaradókat! Mi, az Emese Serege, kiállunk az alvás jogáért, a semmittevés értékei mellett.

Pató Pál Pereputtya nemrég álmunkban biztosított minket támogatásáról. Azt üzenték: amit ma halogatsz, azt holnap sem kell megtenned!

Éljen!

Most itt a lehetőség, hogy Emese Serege ismét betöltse irányító szerepét a történelemben: álmodjon a nemzetségért! A közvetlen cselekvés ál-érték, amit ránk erőltetnek a gyíkemberek! Az állampolgári kontroll hazaárulás, külföldről fizetett civil ügynökök terjesztik, hogy káoszt és zavart keltsenek és elgyengítsék hazánkat!

De mi egységesek vagyunk! Mind ugyanazt akarjuk! Ősanyánk, Emese nyomán a nemzetért álmodni!

Hajrá!

Álmunkban világelsők lehetünk minden olimpián. Álmunkban a stadionok nagyobbak, az éhség megszűnik, a csekkek nem aggasztanak. Álmunkban nincsenek számító politikusok és gaz oligarchák, és a bevándorlók is máshova mennek. És igen, az álmaink valóra válnak! Köszönjük, Emese!

Álmosak vagyunk. Nem lehet véletlen! Ugye, mind tudjuk, milyen országról álmodunk? – Nincs más dolgunk, mint kizárni jelenünkből a külvilágot és megálmodni a jövőt is! Csukott szemmel is látható az alvás számtalan jótékony hatása. Általa jobb lesz a termés, erősebb és büszkébb a nép, közelebb a messzi Oroszország is.

Álomországunknak lehet tengerpartja, és tejillatú pusztákon szárnyalhatunk. Hajóval elérhetővé válik a Hold, de inkább nem megyünk oda, mert fontos, hogy kipihenjük magunkat. Aludni nem csak otthon lehet! Szundíthatunk a kórházi várakozás közben, vagy az aluljárókban is.

Vannak köztünk politikusok, strómanok, tönkretett vállalkozók, iskolából 16 évesen kikerült diákok, akik munka helyett is alhatnak!

Éljen!

Ők álmodják meg a jövő Magyarországának legnagyobb részét! Köszönjük! Több milliárdan álmodnak ma velünk a nemzetért! Ne maradj ki te sem! Ha otthon ma egy csodálatos országról álmodsz, már mindent megtettél! Az utókor hálás lesz azoknak, akik most aludni mernek! Pszt!

vagy.hu



h i r d e t é s


;