h i r d e t é s

Ady Endre születésére emlékeztek a romániai Érmindszenten

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ady Endre születésére emlékeztek a romániai Érmindszenten

2017. november 18. - 12:02

Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg a költő-író születésének 140. évfordulója alkalmából szülőházánál a romániai Érmindszenten szombaton.

 

Forrás: Diaszpóra Alapítvány

Az 1990 óta huszonnyolcadik alkalommal megrendezett "zarándokúton" Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, a költő szülőhelyének gyermekkori és ifjúkori emlékképei - így a hétszilvafa, az avardombok, a krisztuskereszt vagy a szikkadt Kraszna-ágak - egy nagy költészet motívumkincseivé váltak, jelképezték Ady költészetében a saját és a magyarság sorsát.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta, a költő kultusza máig él, főleg azért, mert Ady lázadó volt, küldetéstudattal rendelkezett és szenvedéllyel élt.

"Azt vallotta, úgy kell magyarnak lenni a 20. században, hogy a magyarsággal és a magyarságtudattal megértjük a körülöttünk lévő népeket, és ők is meg kell értsenek bennünket"

- mondta a szövetségi elnök. (MTI)