Az Európai Néppárt és a Fidesz konfliktusáról szóló "elemzések" elég egyoldalúak, szinte nem is érintik az események belnémet hátterét. Alig esik szó arról, hogy a CDU-CSU politikusai "magyar barátaik" miatt egy ideje kritikák kereszttüzébe kerültek. Szemükre vetik, hogy a fideszesek simán belépőt kaphatnának szász, bajor vagy thüringiai "hagyományőrző" társaságokba. A német szélsőjobb barna hangadóihoz hasonlóan a narancssárga nacionalisták is magasan tesznek arra a huszadik századi európai örökségre, hogy az öreg kontinensen soha többé nem nyerhet teret a nacionalizmus, a diktatúra és a háború.

Hosszú évtizedekig konszenzust, kölcsönös előnyöket, együttműködést kereső pártok és politikusok kerültek hatalomra a háború utáni Európában. A mostani EU választáson először szerezhetnek komoly pozíciókat olyan erők, amelyek új időszámítást hirdetnek, miközben régi eszméket vesznek elő a történelem lomtárából. A német sajtó korábban fölfigyelt már arra, hogy német radikálisoknak a magyar keresztény-nemzeti kurzus szállítja a politikai muníciót. Hozzájárulva ezzel a nemzeti sovinizmus, az idegenellenesség, a rasszizmus terjedéséhez és eltűréséhez.

A CDU-CSU pártszövetség kénytelen számolni azzal, hogy a májusi EU választáson újabb lendületet kaphat radikális ellenfele, az Alternatíve für Deutschland (AfD) és az őszi tartományi választásokon befolyással lehet a német belpolitikára. Miközben a pártok stratégái a kikerülhetetlen választási harc megvívásán gondolkodtak, Orbán Viktor igen durva és ostoba módon keresztbe tett Manfred Weber kampányának. A "tájékoztató" akciója nyomán kialakult botrány világossá tette, hogy az a tartalmi átfedés és stílusbeli hasonlóság, ami Orbán üzenetei és az AfD programja között van, egyszerűen lenullázza az uniópártok hitelességét. A budapesti propaganda olyan bélyeget süt az egész Európai Néppártra, hogy szélsőségeseket tűr meg a soraiban és mondhat bármit, először a saját portáján kellene rendet tenni.

Manfréd Wéber és pártfőnökei hirtelen lépést váltottak, tegnapi barátjukat, Orbán Viktort hibernálták és megtették pofozógyereknek a saját kampányukban. Neki osztanak ki minden sallert és kokit, amit neonáci ellenfeleiknek szánnak. Talán még örülnek is annak, hogy a Fidesz elnöke – a legtöbbször így hivatkoznak rá - igen alkalmas a nemzetiszocialista pofozóbábu szerepére. A hasznos idiótákról tett kijelentésével prezentálta önmagát. Két idős ember képének kiplakátolásával pedig olyan példát mutatott barbárságból, amelyhez nem kell keresztény sorvezető. A gigaposzterek elérték azoknak a német konzervatív polgároknak az érzékenységét, akik közelről látják, hogy egykori nácik unokái hogyan fényesítgetik a nagypapa vaskeresztjét.

A fordulatban szerepet játszhatott, hogy akadnak gondok a német kormánypártok bázisán is, hiszen az AfD EU-listáján a 2. helyen egy volt kereszténydemokrata, a 3. helyen pedig volt szociáldemokrata jelölt szerepel. Berlinben és Münchenben is mélyen elgondolkodhattak azon, hogy mennyire jó az nekik, ha Horthy Miklós világát építgető Fidesz-vezér a szárnysegédjük a radikálisok elleni éles politikai küzdelemben. Különösen a keleti tartományokban, ahol az AfD soraiban sok Orbánhoz hasonló régi kádergyerek gyülekezik ősi germán jelképek alatt. A Fidesz tagságának – az őszi választások miatt határidő nélküli - felfüggesztésével a CDU-CSU meg akarta nyugtatni bizonytalan "vörös" koalíciós partnerét is, hogy a "feketék" megbízhatók akkor is, ha a "barnák" masíroznak. (Egy kormányválság hiányzik most a legkevésbé Németországnak.)

Magyarországon a pártok egyik szemükkel az EU választásra figyelnek, a másikkal pedig az őszi önkormányzati választásokra. Németországban sincs ez másként, csak ott nem helyhatósági, hanem tartományi választások lesznek a volt NDK három régiójában. A közvélemény a koalíciós pártok némi visszaesésére és az AfD erősödésére számít az őszi választásokon. A veszteség és nyereség aránya még bizonytalan. A szélsőjobb elsősorban a Németország újraegyesítésével keletkezezett sérelmeket felhánytorgató polgárok szavazataira utazik. A "keletiek" közül sokan azt gondolják – miként nálunk is -, hogy a "nyugatiak" szándékosan verték szét az NDK iparát és árusították ki olcsón az üzemeiket. (Utólag sok ossi úgy beszél, mintha Trabantból nem is akart volna átülni Volkswagenbe.) Sérelmezik, hogy a wessik "segítőkészen" elfoglalták náluk és máig kézben tartják a vezető pozíciók sokaságát. Tény, hogy az új tartományokban ma is kevés a keleti születésű hivatalnok, a bíróknak csak a 15 százaléka keleti, a 22 egyetem és főiskola közül csak 3 élén áll keleti rektor. Az egészségügy és a közbiztonság hiányosságai is rontják a közhangulatot, ami a radikális pártok kezére játszik. A Bundestagba jutott populisták szítják az idegenellenességet, ami már a külföldieket foglalkoztató üzemekben is zavarokat kelt.

Végső soron két dimenzióban jutottak törésponthoz a viták az Európai Néppártban, Németországban és a magyar társadalomban is. Egyrészt a politikában alapvetés lett, hogy ki akar és tud megmaradni a felvilágosodás eszméi mellett, ki tekinti az európai fejlődés zsinórmértékének a szabadság, egyenlőség és szolidaritás értékrendjét. Velük szemben azok állnak, akik valamilyen faji, vallási, nemzeti szempontból felsőbb rendűnek, többletjogokra hivatottnak, vagyoni előnyökre érdemesnek tekintik magukat. Magasabb emberi minőséget, jobb erkölcsöket, igazabb szellemiséget tulajdonítanak maguknak.

Másrészt a politikában vízválasztó lett, hogy ki fogadja el az európai normákat, ki támogatja a liberális demokráciát, amelyben a képviselet intézménye, a jog uralma, az állam felelőssége és az egyén szabadsága érvényesül. Velük azok kerültek szembe, akik előnyben részesítik, ha az állam egy párt vagy személy hatalmi monopóliumára épül, akik megengedhetőnek tartják a hatalmon lévőknek az erőszak és nyomásgyakorlás alkalmazását és elfogadják, hogy az élet minden területét az emberi eszmék és cselekvések kisajátítására irányuló agymosó propaganda járja át.

Az egyik dimenziót a parlamenti demokrácia jelenti, a másikat az autokrácia valamilyen formája. Az utóbbit nyelvpolitikai bűvészkedéssel identitáspolitikának, populizmusnak vagy illiberális demokráciának nevezik, de szimplán a neonáci irányultságáról ismerhető fel. A Fidesz tagságának felfüggesztéséről hozott döntés egyértelművé tette, hogy az Európai Néppárt és Manfréd Wéber az első dimenzióban akarnak politizálni, amelyben nincs helye a szélsőjobbra csúszott Fidesznek. Orbán Viktor kijátszotta magát a demokratikus pártok közösségéből. Ezzel kiadta kezéből a lehetőséget, hogy további sorsát maga határozza meg. A sokat ugráló "vén csataló" lesántult az európai harcmezőn.