h i r d e t é s

A pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki

2021. szeptember 12. - 13:14

Ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él - mondta a katolikus egyházfő Budapesten.

Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. - Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén.

Ferenc pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy "a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is".

"Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él" - tette hozzá.

Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de "legyen még inkább egy kiindulópont". (MTI)

Nagy tömeg várta a katolikus egyházfőt.



Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. - Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje.

A Szépművészeti Múzeumban tartott találkozók után a katolikus egyházfő a pápamobilról köszöntötte a több tízezer hívőt.

A jármű a múzeumból először a Dózsa György útra nyugati oldalára hajtott, onnan az Andrássy útra, egészen a Kodály köröndig, majd vissza, onnan pedig a Dózsa György út Műcsarnok melletti részéről érkezett a Hősök terére.

A hívek hangos éljenzéssel, integetéssel köszöntötték a Ferenc pápát, a tömegben a többi között magyar, székely, lengyel, spanyol, portugál és vatikáni zászlókat lengettek. Az Andrássy úton egy csecsemőt adtak Ferenc pápa kezébe, aki a kereszt jelét rajzolta a kisgyermek homlokára.