h i r d e t é s

A Magyar Nemzet szerint: Rosszat álmodott a DK szóvivője

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Nemzet szerint: Rosszat álmodott a DK szóvivője

2019. augusztus 01. - 13:06

Négymillió nyomorgó. - írja a magyarnemzet.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Illyés Tibor

Indulatos közleményben kesergett a Facebookon Gréczy Zsolt a Demokratikus Koalíció szóvivője. A Gyurcsány-párt szigorú ítésze egy felmérésre hivatkozva arról írt, hogy „négymillió magyar nem is álmodhat arról, hogy eljut nyáron pihenni”, s szerinte

négymillió magyar ember fulladjon meg a város porában és álmodozzon egy jobb életről – így gondolja ezt a magyar kormány.

Gréczy hozzátette:

nem a kormánytól kell várni a változást, hanem attól a négymilliótól, melynek többsége ma még csendben tűr.

Nem tudjuk, mit álmodott a tisztelt frakciószóvivő úr, mielőtt megalkotta ezt a közleményt, de javasolnánk neki, hogy böngéssze kicsit a turizmussal kapcsolatos statisztikákat, amelyből a szöges ellentétére lehet következtetni annak, mint amit ő állít.

De talán az is segítene, ha Gréczy Zsolt elmenne egy kicsit a Balatonra nyaralni, tájékozódni. Már ha önmagát nem a „csendben tűrő négymillióhoz” sorolja.

magyarnemzet.hu