Közismert, hogy Széchenyi Istvánnak grófi címe miatt, a pozsonyi országgyűlés felsőtábláján (felsőházában) biztosított helye volt. Csakhogy az érdekesebb viták a választott megyei követek között zajlottak, az alsótáblán. Ezért követte itt az eseményeket a gróf is. Híres felajánlását azonban nem az alsótábla hivatalos ülésén, hanem az ún. kerületi ülésen tette. A megyék követei ugyanis korábban földrajzi alapon négy csoportra oszlottak (két tiszai és két dunai kerület), és ezek külön-külön előkészítő beszélgetéseket tartottak, a formális, és szavazással döntést is hozó hivatalos közös plénumok (plenáris ülések) között. A 18. század végétől a kerületi üléseket összevonták, de megmaradt a tanácskozás kerületi ülés néven. A kormányzat szerette volna a kerületi ülést betiltani, de a rendek ragaszkodtak hozzá. Itt ugyanis a maguk által választott elnök vezette az ülést, nem a király kijelölte személynök, latin helyett magyarul és kötetlenül vitáztak, így sokkal inkább érvényesült a szólásszabadság.

Az ülésen nem készült szó szerinti jegyzőkönyv és sajtótudósítás, a felajánlás szövegét egy levélből ismerjük. Később foglalták írásba, hogy "az egy évi jövedelem" felajánlását úgy értik, hogy 60.000 "rénes forint" összeg 6%-os kamatát kapja évente Széchenyitől az Akadémia (vagyis évi 3600 forintot), minden esztendőben két részletben, késő tavasszal és ősszel, vagyis a gyapjú illetve a gabona eladása után. Ugyanilyen formában fizetett, csak szerényebb összeget a többi alapító mágnás, Vay Ábrahám, Károlyi György és Andrássy György grófok. Széchenyi felajánlásán akkor mindenki évenkénti kamatfizetést értett, hiszen ekkora pénzösszeg egyben senkinek sem állt rendelkezésére, és nem is volt bank, amely kezelje. Vagyis, ellenkező híresztelésekkel szemben, pontosan állta adott szavát. Egészen 1894-ig minden évben megérkezett Széchenyi támogatása, mely az akadémiai dolgozók fizetésének nagy részét fedezte. Ekkor Béla fia egy összegben kifizette a teljes hatvan ezres summát, hogy utódait ne terhelje a fizetési kötelezettség.

A Casinóba hívott vendégek: Andrássy György, Károlyi György, Lajos és István, Keglevich Gábor, Steinlein Eduárd grófok, báró Mednyánszky, Wesselényi és a többiek lelkesen fogadták a merész tervet – állandó hidat kell építeni Pest és Buda között, hogy "az ország kettészakított szívét véglegesen egybe lehessen forrasztani. Amikor másnap a nádorhoz is elmentek, az ősz palatínus hathatós támogatását ígérte e nagy szándék kiviteléhez. S hiába gúnyolódott Metternich – a bécsi és pesti előkelő társaság milyen szívesen kuncogott a herceg szellemeskedésén: "Széchenyi gróf azt képzeli magáról, hogy ő fedezte fel a Dunát…" – kezdett alakulni a Duna-szabályozás korszakos munkája is. Igaz, Beszédes mérnök tervei valóban nem látszottak eléggé reálisaknak, de az új tanácsadó, Vásárhelyi Pál mérnök igen talpraesett és józan ember. Ahogy az első gőzhajók megindultak a Dunán, mozgásba lendült minden, az emberek lelkesedtek, a híd eszméje is hódított, rózsás ködben látszott lebegni minden, a nagy folyam, a haza, a jövő…" – Elgondolkodtató, hogy a Lánchidat 1949. november 20. napján Haynau, az a vérszomjas katonai bíró avatta fel, aki 1949. október 6-án végeztette ki az aradi vértanúkat és az ország miniszterelnökét.

Kollár Erzsébet
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár