h i r d e t é s

A Jobbik egyik képviselője ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett Lázár János ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Jobbik egyik képviselője ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett Lázár János ellen

2015. október 09. - 12:27
0 komment

A Jobbik egyik országgyűlési képviselője vizsgálatot kezdeményezett Polt Péter legfőbb ügyésznél Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közelmúltbeli, az állami földvagyonnal kapcsolatos kijelentése miatt.

Fotó: picturesdotnews.com

Magyar Zoltán a Legfőbb Ügyészség előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, Lázár János az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén arról beszélt, hogy azért nincs szükség a mezőgazdaságban állami szerepvállalásra, mert az állami cégeket szétlopták - írja az ATV.

Az ellenzéki képviselő azt mondta, szerinte Lázár Jánosnak kellett volna bejelentést tennie, ha bűncselekmény jutott a tudomására, de mivel ezt elmulasztotta, ezt a Jobbik megteszi helyette.

Közölte, felkérik a legfőbb ügyészt arra is, Lázár Jánost tanúként hallgassa meg és kérdezze meg a tudomására jutott ügyekről.

Azt mondta, a Jobbikot nem lepte meg, hogy így működik az ország, hogy az elmúlt 25 évet így rabolták szét, de most ezzel az üggyel szeretnék elindítani az elmaradt elszámoltatást.

A Jobbik azt szeretné - folytatta - ha az állami földek továbbra is állami kézben maradnának, és az állam a jövőben is bele tudna szólni abba, "mi történjen a magyar vidéken". Azért kellene a földeket állami tulajdonban tartani, hogy a fiatalok a falvakban maradjanak, hogy legyen föld a szociális földprogramhoz, a munkahelyteremtéshez - érvelt.

Jelezte, az ügyészségnek 30 napja van döntést hozni a bejelentéséről, ugyanakkor - mondta - az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján nem reménykednek abban, hogy egy teljes körű és tisztességes vizsgálat követi majd a kezdeményezésüket.

A képviselő a sajtótájékoztató után az újságíróknak átadta a Polt Péternek írt bejelentése másolatát. Ebben egyebek mellett az áll: Lázár János "nyilatkozata alapján felmerül, hogy számos olyan feltáratlan eset fordulhatott elő az elmúlt évek során, amelyek bűncselekmények elkövetésére utalhatnak".

 

atv.hu / MTI