h i r d e t é s

A hulladékkoncesszióra egy pályázó már biztosan van

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A hulladékkoncesszióra egy pályázó már biztosan van

2021. szeptember 21. - 07:56

Hernádi Zsolt a MOL vezérigazgatója megerősítette, hogy a vállalat beadta pályázatát a hulladékkoncesszióra, jelenleg pedig az elbírálásra várnak – írja az Index.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hernádi Zsolt közölte, hogy a MOL beadta pályázatát a 35 évre szóló hulladék koncesszióra vonatkozóan. A vezérigazgató közölte, hogy nincs tudomása arról, hogy a pályázatot mikor bírálják el, illetve, hogy rajtuk kívül még kik adtak be pályázatot.

Maga a pályázat két szakaszra osztható, az első szakasz esetében, amely szeptember 9-én zárult le, a pályázók alkalmasságát vizsgálták. A második szakaszba, ahol már ajánlatot is tehetnek a pályázók, csak az első szakasz során alkalmasnak ítélt szereplők juthatnak be.

Hernádi elmondta azt is, hogy a bárki is nyerje el a koncessziót, nagy változásokra lesz szükség a hulladékgazdálkodás területén. A vezérigazgató szerint a MOL képes lehet e tekintetben egy üzletileg is fenntartható modellt kialakítani.

Hernádi válaszolt azokra a kritikákra is, amelyek szerint a koncesszió mérete túl nagy, ugyanis az egész országra terjed ki. Szerinte ez esetben a méret igenis számít, mivel úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer szétaprózódott, így nem hatékony.

A koncesszió nyertese a Magyarországon évente keletkező legalább 18 millió tonna hulladék begyűjtéséért, feldolgozásáért, eladásáért vagy elhelyezéséért lenne felelős, illetve a szóban forgó vállalatnak kell teljesítenie az Unió által meghatározott, évekre lebontott célszámokat. (Portfolio)