h i r d e t é s

A harmincszoros árkülönbségek országa vagyunk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A harmincszoros árkülönbségek országa vagyunk

2016. október 17. - 10:29
0 komment

Immár több mint 2 éve tart a megállíthatatlannak tűnő áremelkedés a magyarországi lakáspiacon, mely a növekedés egy újabb fázisába lépett azáltal, hogy a kedvező piaci környezetnek köszönhetően 2016-ban végre az új lakások építése is megkezdődött - írja a Portfolio.

Az áremelkedés persze nem ugyanolyan mértékben jelentkezett az ország különböző részein - az Otthontérkép adatai segítségével bemutatjuk, hol vásárolhatunk a legolcsóbban, illetve a legdrágábban. 

Nem meglepő módon az ország legdrágább települése továbbra is Budapest, ahol átlagosan 274 ezer forintért hirdetik eladásra a lakások négyzetméterét. Ahogy az alábbi táblázatban látható, az ország tíz legdrágább kistérsége között többségében agglomerációs, illetve Balaton-parti területeket láthatunk, valamint két nyugat-dunántúli gazdasági központ (Győr és Sopron) is a legdrágábbak között tudhatja magát. 

Az ország legolcsóbb kistérségeit Északkelet-Magyarországon, valamint a Dél-Dunántúlon találhatjuk, többségében olyan területeken melyekre magas munkanélküliség jellemző. A legalacsonyabb térséget Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találjuk, a Bodrogközben mindössze 28 ezer forintos egységáron feltöltött lakáshirdetésekre bukkanhatunk. 

Budapesten belül legalább akkora különbségeket fedezhetünk fel a lakásárakban, mint az ország két vége között. A legdrágább városrészek lakásai jóval 600 ezer forint feletti négyzetméteráron keresik vevőjüket. A top10-ben 7 budai, valamint 3 pesti térséget találunk, a legtöbbet az V. kerületi Lipótvárosban kérnek a lakásokért - 804 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár. 

A legolcsóbb városrészeket a városközponttól legtávolabb eső dél- és kelet-pesti kerületekben találjuk. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a legolcsóbbnak számító Havannatelepen is közel hétszer annyit kérnek egy lakás négyzetméterért, mint az ország legolcsóbb kistérségében.

A két véglet között - Lipótváros és Bodrogközi kistérség - pedig még megdöbbentőbb, közel harmincszoros különbség fedezhető fel.

portfolio.hu