Nem is kérdés, hogy gumicsontot rágunk, amikor arról értekezünk, van-e értelme a megyéket vármegyékre cserélni, illetve mi változik azáltal, hogy az eddigi kormánymegbízottakat főispánoknak hívják majd. Az igazi kérdés inkább az, hogy milyen intézkedéseknek alapoz meg az archaizáló politizálás? Az biztos, hogy komoly gazdasági és társadalmi problémák árnyai kezdenek kirajzolódni a horizonton.

Ha egy kamut el akarsz adni, bízd a sajtóra, az majd eladja helyetted. Lényegében ezt az irányvonalat viszi tizenkét éve Orbán Viktor és csipetcsapata, és az ő szempontjukból szinte mindegy, hogy a kormánypárti vagy az ellenzéki sajtó csinál hírverést az ötletelésnek, hiszen az a lényeg, hogy beszéljenek a bedobott témákról. Ennek egyik haszna, hogy nem valós problémákról folyik a diskurzus, a másik pedig az, hogy az ötletszerűen bedobott témákat meg lehet szondáztatni a lakossággal.

Ez utóbbiból következik, hogy egyáltalán nem biztos a megyék átnevezése, illetve hogy újra főispánok járkálnak majd köztünk peckesen, kacagányban. A társadalmi szondáztatás a Fidesz régi eszköze arra, hogy kipuhatolja, milyen irányban érdemes elindulnia egy-egy nehéz politikai helyzetben. Ami a mostani szituációt illeti, igencsak van kormányzati szándék a figyelem elterelésére, hiszen komoly társadalmi feszültségek és gazdasági nehézségek körvonalazódnak a láthatáron.

Ugyanaz a logika irányítja az emberek cselekedeteit, mint amikor 2020 tavaszán a koronavírus-járvány első hulláma idején központilag elrendelték az ingyenes parkolás bevezetését, ami oda vezetett, hogy többen ültek be a járműveikbe, mint amennyien a pandémia előtt tették.

Korábban is értekeztünk már arról, hogy a csodafegyverként és halálos csapdaként is értelmezhető rezsicsökkentés jövője meglehetősen bizonytalan a mostani helyzetben. Egyrészt hatalmas veszteségeket szenved el az állami energiaszolgáltató MVM Csoport az árstop fenntartásával, másrészt viszont a lakossági kedvezmény gyors vagy fokozatos kivezetése hatalmas arcvesztéssel járna a kormány számára.

Hasonló a dilemma az üzemanyagok esetében, hiszen itt is érvényes a hatósági árszabás a nyersanyagok drágulása miatt. Itt ugyan nem egy tisztán állami tulajdonú cég szenvedi el a legnagyobb veszteségeket, de a MOL-t erős nyomás alatt tartja a kormány, így nem valószínű, hogy a piaci érdekek döntik el, mikor oldják fel az árstopot. A nemzeti olajtársaságnál keletkezett „extraprofitot” ráadásul kíméletlenül be fogja hajtani a kormány új üdvöskéje, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Magával a hatósági árszabással nem csak az a baj, hogy beavatkozik a piaci viszonyokba, és az elszenvedett veszteséget több áttételen keresztül ugyanaz a magyar polgár fizeti meg, mint akinek az érdekében a kormány fenntartja a rendszert, hanem az is gond, hogy nem ösztönöz a takarékosságra, valamint a fogyasztás visszafogására. Ugyanaz a logika irányítja az emberek cselekedeteit, mint amikor 2020 tavaszán a koronavírus-járvány első hulláma idején központilag elrendelték az ingyenes parkolás bevezetését, ami oda vezetett, hogy többen ültek be a járműveikbe, mint amennyien a pandémia előtt tették.

A magyar lakosság úgy fogja fel a hatósági áron adott kristálycukrot és csirkefarhátat, az árstop alá helyezett üzemanyagot, a kamatstopot, valamint a rezsicsökkentést, mint valami akciós terméket, ezért nő a termékek iránti kereslet. Ez nem csupán azt eredményezi, hogy veszteség keletkezik az államnál és bizonyos piaci szereplőknél, hanem azt is, hogy a megnövekedett kereslet eredményeként a készletek lassan kiapadnak. A piac önszabályozási mechanizmusainak felszámolása tehát oda vezet, hogy feléljük a jövőnket. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha a tehén tőgyéből minden csepp tejet kipréselsz, egy idő után kirúgja a sámlit alólad a fejésnél.” (Szegedi Kattintós)