h i r d e t é s

A Fidesz egészségügye – Ha valami hiányzik, nehezítsünk pótlásán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz egészségügye – Ha valami hiányzik, nehezítsünk pótlásán

2017. augusztus 21. - 09:19

Az egészségre fokozottan káros dolgok garmadával vannak jelen kicsiny hazánkban. Ezek közül kétség kívül a regnáló kormány áldatlan működése jelenti a legsúlyosabb „intoxikáló” hatást.

Mi sem bizonyítja ezt jobban minthogy a második Orbán-kormány harmadik ciklusának vége felé a közkórházak állapota inkább hasonlítható egy kínzókamra és egy elfekvő torz keverékére, semmint egészségügyi intézményekre.

Fertőtlenítés zéró és az embernek csak a remény marad, hogy kezelést követően kórházi fertőzés nélkül hagyhatja el az épületet.

A hálapénz fogalma már hosszú ideje súlyos dilemmát okoz a jövedelmüket keveslő orvosok és a feltűnően gyakran jelentkező komplikációktól tartó páciensek és hozzátartozóik között.

Hogy az egészségügyi alkalmazottak sorra hagyják el az országot komoly probléma. Nem csupán azért, mert ezzel komoly hiányt produkálnak a szakmában – és ebben meglehetősen sok terület érintett – de képzésük költségeit sem adózzák le. Erre valamiért nem szívesen hozott volna törvényt egyetlen kormány sem.

A legújabb lépés azonban az eddigiekhez képest is komoly aggályokra ad okot. Tudván, hogy orvosi és más egészségügyi területen komoly hiányok keletkeztek, a kormány képes volt leépíteni az egészségügyi szakképesítés államilag finanszírozható keretszámát.

„Baranyában drámai a csökkentés. Itt a 2017-2018-as tanévre korábban kétszáz mentőápolót finanszírozott volna a tárca, ám ez a módosítás után 17-re (!) csökkent. Ez annak fényében is borzasztóan kevés, hogy az idén nyáron zárult tanévben még 98 fő beiskolázására volt lehetőség.” írja a Sztárklikk.

Nehéz balsejtelem nélkül szemlélni a jelenséget. Vajon a Fidesz szándékosan lépi meg az egészségügy krízisét fokozó döntéseket, vagy pedig ez alkalmatlanságuk és kapzsiságuk kombinációjának emberéleteket veszélybe sodró akciója?