h i r d e t é s

A DK egyetért a Fidesz nyilatkozatával

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A DK egyetért a Fidesz nyilatkozatával

2017. január 13. - 13:43
0 komment

A Demokratikus Koalíció kivételesen olyannyira egyetért a Fidesz egy korábbi sajtónyilatkozatával, hogy azt a saját nevében újra kiadja változatás nélkül, teljes egészében - írja az ATV.hu.

Forrás: ATV.hu

"A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata - Soros Alapítvány
1992. szeptember 28.

Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen."

atv.hu