h i r d e t é s

40 ezer fát ültetett a MagNet Magyar Közösségi Bank

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

40 ezer fát ültetett a MagNet Magyar Közösségi Bank

2021. november 19. - 08:55

A MagNet Bank két éve, 2019 szeptemberében jelentette be, hogy több ütemben, összesen 40 000 fát ültet el 40 000 ügyfele nevében, és még abban az évben, november 17-én ügyfélköréből és munkatársai közül toborzott önkéntesek segítségével 1500 facsemetének biztosított otthont a környezetvédelemről való hosszú távú, tudatos gondolkodás megalapozásának újabb lépéseként. Lássuk, mi történt az azóta eltelt 2 évben! 

Forrás: MagNet Bank

A Bank a 2019-2021 között folytatott Faültetési akciója keretében 40 ezer fával gazdagította Magyarország erdőterületeit, és további vállalást tett ügyfélállományának növekedése mértékében: a 2022-es évre további 10 ezer fa elültetését tervezi az Erdőmentők Alapítvány és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával összefogva.  

Melyik kétéves tudja ezt?

A 2019. november közepén született csecsemők többsége mára már meg tudja nevezni a saját, fontosabb testrészeit, egyre magabiztosabban és lelkesebben lépcsőzik, ha zenét hall – és a kedve is úgy diktálja -, tánccal és tapssal szórakoztatja közönségét, mindeközben pedig rászoktatja a környezetében élő felnőtteket, hogy a dolgokat a helyükre tegyék, az ajtókat pedig gondosan zárják, azokat ugyanis egyre ügyesebben nyitja ki.

A most két éves MagNet Tölgyesben nevelkedő fák felnőtt korukra

  • közösen 25 millió autó ezer kilométernyi széndioxidját lesznek képesek megkötni,
  • egyetlen fa pedig évente 100 vagon port szűrhet ki a levegőből!

A most két éves babák felnőtt korukra sok, ma még ismeretlen nehézségre és veszélyre számíthatnak, ha nem lépünk még ma azért, hogy Nekik a holnap jobb legyen; a MagNet Bank, azzal a vállalásával, hogy minden ügyfele nevében elültet egy fát, arra szeretné ösztönözni közössége tagjait, hogy egy kis odafigyeléssel tegyenek az élhetőbb jövőért.

Boldog születésnapot, MagNet Tölgyes!

Egy fa elültetése az egyik legfontosabb dolog, amit a jövő generációért tehetünk. A két éve útjára indított kezdeményezés folytatásaként 2020 tavaszán további 18 500 kocsányos tölgy lelt otthonra az Ócsai láperdőben, 2021-ben pedig az Ipoly völgyben levő nagykőrösi Pusztai Tölgyesek lettek gazdagabbak 20 ezer facsemetével.

Annak érdekében, hogy a facsemeték elültetése és utógondozása szakszerű legyen, a Közösségi Bank munkatársai, ügyfelei, partnerei és önkéntesei mellett az Erdőmentők Alapítvány szakemberei kísérik a folyamatokat. Molnár Csaba, a MagNet Bank Közösségfejlesztési Igazgatója szerint – „Az erdők és a bennük élő vadvilág rezervációja fontos érték. A MagNet Tölgyes Faültetési Programunk nem az első megmozdulásunk ezen a téren, hanem a sorban negyedik és egyben legnagyobb ívű faültetési akciónk. Bízunk benne, hogy a bankszektor követi példánkat és egy nap a jóval nagyobb ügyfélkörrel rendelkező pénzintézetek is tesznek 1 ügyfél = 1 fa vállalást a jövő generációja érdekében. Hatásaink így összeadódva egy valóban zöld Magyarország vízióját vetíthetik elő. Mi hisszük, hogy ez a nap is eljön hamarosan! ”

Annak érdekében pedig, hogy az emberpalánták is biztonságban és egészségben fejlődhessenek, egy fontos lépést mindannyian tehetünk a felelős és fenntartható pénzügyek felé; az értékalapon működő MagNet Magyar Közösségi Banautomatikusan ültet egy fát minden lakossági és vállalati számlanyitást kezdeményező új ügyfele nevében.